Meggylével az álmatlanság ellen

Ha napi rendszerességgel iszunk meggylevet, az segít elűzni az álmatlanságot, állítja egy új tanulmány a Journal of Medicinal Food folyóirat hasábjain.

A Pennsylvaniai Egyetem, a Rochesteri Egyetem, és a veterán katonákkal foglalkozó Canandaigua Központ kutatói egy olyan kísérletet végeztek, amely során 15 idősebb ember alvási szokásait figyelték meg.

A résztvevőkkel két hétig minden reggel és este egy-egy pohár meggylevet itattak meg, majd két hétig ugyanilyen rendszerességgel olyan gyümölcslevet itattak velük, ami nem tartalmazott meggyet. A kísérlet végén a résztvevők arról számoltak be, hogy amikor a meggylevet fogyasztották, jobban aludtak, és átlagosan 17 perccel kevesebbet forgolódtak az ágyban elalvás előtt, mint amikor a másik gyümölcsitalt kapták.

A Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) adatai szerint 40 millió amerikai szenved folyamatosan elalvási problémáktól, és további 20 milliónál fordult már elő alkalmanként ilyen. Mivel ez kihat az ember egészségére és mindennapjaira, sokan keresik rá a megoldást. Az Egyesült Államokban éves szinten 84 millió dollárt költenek különböző alvást segítő készítményekre, gyógyszerekre.

A kutatók szerint a meggy jótékony hatása a gyümölcs melatonin-tartalmának köszönhető. Ez egy természetes antioxidáns, ami a szervezet alvás-ébrenlét ciklusát szabályozza. Kis mennyiségben a szervezet állítja elő, és ez okozza, hogy éjszaka álmosak vagyunk, nappal pedig éberek.

Dr. Russel J. Reiter, a Texasi Egészségtudományi Centrum kutatója arról számolt be, hogy az alvásproblémákra általában melatonin tartalmú tablettát ajánlanak, pedig például a meggy, ami frissen, szárítva, vagy fagyasztva egész évben beszerezhető, természetes úton indítja be a szervezet melatonin-termelését. "Ha rendszeresen fogyasztjuk e savanykás gyümölcsöt, az szabályozza a szervezet természetes alvási ciklusát, és könnyebben fogunk elaludni" – mondta el Reiter. "Ráadásul a meggy számos más antioxidánst is tartalmaz, amiből szervezetünk profitálhat."

A melatonin egy értékes antioxidáns, ami gyulladáscsökkentő hatású, és megköti a szabadgyököket. A melatoninon kívül a meggyben antocianin is található, ami a gyümölcs élénkpiros színét adja, ugyanakkor antioxidáns tulajdonságokkal is bír. Gyulladáscsökkentő hatású, segít, ha az embert izomláz kínozza, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében is szerepet játszik.

A "Meggy Marketingintézetet" egyesült államokbeli meggytermesztők alapították. Céljuk, hogy minél többen megismerjék a meggy jótékony hatásait, promóciókon, termékújdonságokon, tudományos kutatásokon keresztül.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

Északnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, délutánra szinte mindenütt beborul az ég, előtte főként a déli és keleti tájakon néhány órára kisüthet a nap. Délután északnyugat felől egyre többfelé elered az eső, ami késő délutántól, estétől többfelé átválhat havas esőbe, főként az Északi-középhegység és a főváros tágabb térségében havazásba is. A délies szél többfelé élénk, az Északnyugat-Dunántúlon helyenként erős lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. Késő estére -1 és +3 fok közé hűl le a levegő. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra