Meghalt a kék színű ember

62 éves korában meghalt a kék színű ember.

A US Today csatorna értesülései szerint az amerikai Paul Karason múlt hétfőn halt meg egy washingtoni kórházban múlt heti szívrohama következtében. A férfi, aki tüdőgyulladásban is szenvedett, és agyérgörcse is volt, hatvankét éves volt.

A zárkózott ember 2008-ban vált híressé, miután a US Today egyik showműsorában argyria nevű szokatlan állapotáról nyilatkozott. Bőre tizenöt évvel ezelőtt kezdett kékülni, miután az arcán lévő dermatitisz kezelésére ezüstkolloidot kezdett szedni. A szer jótékony hatásairól egy new age magazinban olvasott, ennek hatására kezdte meg a házilagos terápiát.

Paul Karason, a kék ember

Az ezüstkolloidot, vagyis folyadékban feloldott ezüstöt, több ezer évig használták fertőzések és megfázás ellen, de a penicillin 1930-as évekbeli felfedezésével kikerült a használatból. Az Egyesült Államokban be is tiltották, mert kiderült, hogy az ezüst a fényre reagálva kék színűre változtatja a bőrt.

Karason felesége elmondta, hogy néhai férjét gyakran "törp papának" is becézték kék bőre és dús, fehér szakálla miatt. A férfi általában kerülte a nyilvánosságot. Az ABC News hírcsatornának adott nyilatkozatában azt is elárulta, hogy csak akkor vette észre bőre kékülését, amikor egyik barátja felhívta rá a figyelmét.

Rendkívüli mellékhatása ellenére Karason meg volt győződve arról, hogy az ezüstkolloid a többi betegségét, többek között refluxbetegségé t és ízületi gyulladását is meggyógyította.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Északkelet felől egyre több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, az ország délnyugati felén viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kevés helyen gyenge esőre elsősorban a Dunántúlon van kilátás, illetve hajnalban a délnyugati, déli határnál is előfordulhat csapadék. Az északias szél az északkeleti tájakon élénk marad, másutt átmenetileg mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 6 és 11 fok között valószínű, a kevésbé felhős északkeleti részeken lehet ennél hidegebb idő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Baranya
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra