A meglepetések arra ösztökélik a kisgyerekeket, hogy jobban tanuljanak és alaposabban „utánajárjanak” a dolgoknak, azaz a jelenségek hátterét, „tudományos magyarázatát” kutassák ki. Döbbenetes, hogy egy kísérlet tanulsága szerint még a gravitációt is tesztelik!
Már 11 hónaposan célirányosan kutatják ugyanis a kicsik, hogy egy esemény miért mond ellent esetleg a saját elvárásaiknak. Vagyis még a nyelv megtanulása előtt képesek olyasmire, ami elvben a tudományos kutatók viselkedéséhez hasonló – írja két amerikai pszichológus a Science tudományos magazinban.
A kutatók már évtizedek óta tudják, hogy a kisgyerekek a váratlan eseményeknek szokatlanul nagy jelentőséget tulajdonítanak, és igencsak lekötik az ilyen dolgok a figyelmüket. Így például hosszabban figyelnek olyan képekre, amelyek optikai csalódást keltenek, mint a normális ábrákra. Ugyanakkor az eddig tisztázatlan volt, hogy mindez miként hat a tanulásra, illetve, hogy egyáltalán összefüggésben áll-e a tanulással – írja a német Focus magazin online kiadása.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Mi számít egy bébi alapismeretének?
E folyamat felderítésébe vágott bele – ha tréfálni akarnánk, mondhatnánk, kisgyerekek módjára – Aimee Stahl és Lisa Feigenson. Ám a két pszichológus a világhírű Johns Hopkins Egyetemen dolgozik, az USA Maryland államában. Kutatásukhoz rafinált módszereket dolgoztak ki. Először is azt akarták tisztázni, hogy mi számít a bébik „alapismeretei” (angolul: core knowledge) közé 11 hónapos korban. Alapismeret alatt azt értették, hogy mennyire vannak általában tisztában a világ felépítésével. Arra a „tudásra” gondoltak például, hogy a tárgyak leesnek a földre.
A két kutatónő négy kísérletet végzett a 11 hónapos gyerekekkel. Arra voltak kíváncsiak, vajon a kicsik hatékonyabban tanulnak-e azokról a tárgyakról, amelyek „kihívás elé állítják” a várakozásaikat, azaz ellentmondanak azoknak. Ha ez tényleg így van, akkor az a kérdés, hogy a bébik akarnak-e többet megtudni a meglepő tárgyakról, és szeretnének-e magyarázatot találni a tárgyak furcsa viselkedésére – írja a ScienceDaily.com.
A bébiknek meglepő és kiszámítható helyzeteket egyaránt bemutattak a kísérletek során, méghozzá egyetlen tárggyal kapcsolatban. Így például a gyerekek egyik csoportja egy golyót látott legurulni egy rámpán, amelyet az útjába rakott fal látszólag megállított. Egy másik csoport a golyót szintén a lejtőn látta legurulni, de – mintha varázslat történt volna – az átjutott a falon.
Amikor a kutatók a „meglepetést okozó golyóról” új információt közöltek a gyerekekkel, a gyerekek szignifikánsan (vagyis statisztikailag kimutathatóan) jobban tanultak. Sőt, tulajdonképpen a gyerekek semmiféle tanulásra utaló bizonyítékot nem szolgáltattak a kiszámíthatóan mozgó golyóval kapcsolatban.
A továbbiakban kiderült: a „varázslat” esetében a gyerekek igyekeztek jobban megvizsgálni azt a golyót, amely nem a várakozásaiknak megfelelően viselkedett. Azok a vadonatúj játékok sem érdekelték őket jobban, mint az a golyó, amelyikkel a „csoda” történt. A vadonatúj játékok ugyanis a kísérletben nem viselkedtek „furcsán”.
A furcsa az érdekes?!
A kutatók végül rájöttek arra, hogy a kicsik nemcsak többet akartak megtudni a varázslatos tárgyakról, hanem igyekeztek „megérteni” őket. Így például, amikor azt látták, hogy a golyó látszólag átmegy a falon, akkor megpróbálták a golyó szilárdságát tesztelni: a földhöz vagdosták azt. Amikor viszont a golyót lebegni látták, akkor a labda „gravitációját” tesztelték: leejtették a földre. Ezek az eredmények mutatják, hogy a bébik speciális hipotéziseket teszteltek a tárgyak meglepő viselkedésével kapcsolatban. (És tegyük hozzá: volt előzetes tudásuk a földre eső tárgyakról.)
Vagyis a gyerekek mélyebb reflexiókkal reagáltak a különös jelenségekre, az új dolgokra a kutatók szerint. Ezek mélyebb „kísérletek” voltak a részükről jelenségek megértésére. Vagyis megpróbálták értelmezni az elvárásaiknak nem megfelelően „működő” világot.
És szintén tegyük hozzá, bár a kutatásról szóló cikkekben ez nem szerepel: a 11 hónapos gyerekek olyan kísérleteket végeztek a tárgyakkal, amelyeket a természettudósok csak a 16-17. századtól alkalmaztak nagyobb számban. Így a gravitációt az itáliai és angol fizikusok csak ekkortájt tisztázták. A gravitációval kapcsolatos következő lépést viszont a címben szereplő Einstein tette, de meg kell jegyeznünk, hogy az ő elméletét inkább csillagászok tudják kísérletileg bizonyítani, földi körülmények között ezt nemcsak atomfizikusoktól nem várhatjuk el, hanem még a 11 hónapos kicsiktől sem.)
Összességében az eredmények azt mutatják, hogy a kisgyerekek, amennyiben azt látják, hogy egy tárgy a várakozásaikkal ellentétesen viselkedik, többet tanulnak meg az adott tárgyról, és a saját sejtéseiket tesztelik, ellenőrzik annak a tárgynak a tulajdonságaival kapcsolatban.
A legmeglepőbb mindebben az, hogy ezekhez az eredményekhez nem korábban jutottak el a kutatók – véli Laura Schulz, aki a Massachusetts Institute of Technology (MIT) részéről kommentálta a kísérletet a Science magazin számára. Örvendetes és meglepő, hogy az egy éven aluli kisgyerekek az elvárásaikat megingató tárgyakat nem csupán célzottan vizsgálják, hanem ezt olyan módon teszik, ami a megfigyelt eseménnyel közvetlenül összefügg.
Mindenesetre, hangsúlyozza a kutatónő, a tanulás nemcsak az alaptudás megingatásán alapul. „Varázslat” ugyanis ritkán fordul elő. Ha csak az alaptudás megingatására épülne a gyerekek tudása , vagyis csak azt tudnák, amit ilyenkor tanulnak, akkor nagyon kevés ismeretük lenne. Ennek ellenére a meglepetések különleges alkalmat kínálnak az új tudás megszerzésére.
Ez is érdekelhet
