Mit csinál a patológus?

Bár a patológia szó hallatán sokan csupán holttestek boncolására asszociálnak, valójában az e területen dolgozó szakemberek munkája számos betegség gyógyítása esetén elengedhetetlen.

A patológusok tevékenysége rendszerint azért marad rejtve, mivel ők többnyire a kezelőorvosokkal állnak kapcsolatban, nem pedig közvetlenül a páciensekkel. Feladatuk a betegség pontos diagnosztizálása, ezzel együtt a gyógyítást segítő beavatkozások, kezelések megtervezésében való közreműködés, tanácsadás.

A magyar patológusok nagy számban dolgoznak Nyugat-Európában, emiatt itthon jellemző a szakemberhiány ezen a területen. Részletek itt.

Beteg szövetek vizsgálata

A diagnózist a klinikai információk és a szövettani vizsgálat eredményének ismeretében lehet felállítani. Ennek keretében a patológus képes megállapítani a betegség típusát és súlyosságát, valamint daganatos betegségek esetén azok stádiumát is. Sőt, ezzel az eljárással azonosíthatók a problémát okozó kórokozók és gombák is.

A patológusok munkája kiemelten fontos egyes betegségek diagnosztizálásában
A patológusok munkája kiemelten fontos egyes betegségek diagnosztizálásában

A szövettani vizsgálathoz a mintát szakorvos veszi le. A szövetdarab származhat élő vagy valamilyen beavatkozás során eltávolított szervből, de akár laborvizsgálatok, vérvétel vagy vizeletvizsgálat anyagai is felhasználhatók bizonyos esetekben. Az előkészített mintát aztán a patológus mikroszkóppal vizsgálja meg a szövetek kóros elváltozásait keresve.

Kutatások és holttestek

A patológusok munkája a megelőzésben ugyanúgy fontos, mint a gyógyításban, hiszen egyes szűrési programok és a képalkotó diagnosztikával (például mammográfia , ultrahang, CT) felfedezett gyanús elváltozások kivizsgálása során is szerepet vállalnak. Érdekesség, hogy olykor műtétek alatt is szükség van szövetvizsgálatra, így ilyenkor a szakembereknek rövid idő áll csupán rendelkezésükre, hogy felállítsák a pontos diagnózist.

Mindezeken felül sok patológus vesz részt kutatásokban, például rákkutatási projektekben , továbbá a természetes körülmények között kialakult betegségekben elhunytak boncolása is a szakmához tartozik, amikor a cél a halál közvetlen okának megállapítása.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Erőteljes felhőképződés várható, a gomolyok jobban össze is állhatnak, így a nap első felében még több, majd délután már kevesebb napsütés valószínű. Az Alpokalja térségében akár egész nap borult maradhat az ég. Csapadék nem valószínű. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul, de a tartósan felhős nyugati határvidéken ennél hűvösebb is lehet. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Borsod-Abaúj-Zemplén
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra