Az abban való hit, hogy lelkünk halálunkkor elhagyja testünket, nem modern kori dolog, a jelenség “tetten érése” – azaz számszerűsítése – azonban egy 20. század elején tevékenykedő amerikai orvoshoz, Duncan MacDougallhoz köthető – írja az Urbanlegends blog .
MacDougall tüdővészes betegek otthonában próbálta igazolni a mérhető lélek elméletét. Hat embert vizsgált (a kis elemszámot később többen is a szemére vetették): haláluk közeledtével MacDougall a pácienseket egy ipari mérlegre fektette, és orvostársaival így várta kimúlásukat.
A hat vizsgálat alapján a halál idején beálló átlagos tömegvesztést 21 grammban állapította meg. Kontrollkísérletei során 15 haldokló kutyát is a mérlegre tett, az ő kimúlásukkor azonban semmilyen súlyvesztést nem tapasztalt – ezzel pedig bizonyítottnak érezte azt a vallási meggyőződését, miszerint az állatoknak nincs lelkük. Vizsgálatai eredményeiről 1907-ben a New York Times számolt be.
MacDougall kísérletének esetlegességére és hibáira először Augustus P. Clarke mutatott rá. Szerinte a MacDougall által tapasztalt 21 grammos súlyvesztés nagy valószínűség szerint annak köszönhető, hogy a halál beálltakor a tüdő nem hűti tovább a vért, aminek következtében hirtelen megemelkedik a test hőmérséklete – ez pedig megugró izzadáshoz vezet. A 21 grammnak tehát szerinte semmi köze nincs a lélekhez.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Clarke kitért arra is, hogy a kutyáknál MacDougall valószínűleg azért nem tapasztalt semmilyen tömegcsökkenést, mert nekik nincs izzadságmirigyük.
Azt is MacDougall szemére vetették, hogy a súlyvesztés megállapításának módjában sem volt konzisztens. A 21 grammhoz közeli érték egyszer azonnal kijött neki, máskor viszont csak a halál után több részletben, a hatból két esetet pedig ő maga minősített érvénytelennek. Arról pedig már nem is beszélve, hogy orvostársai a kísérlet egyik kulcsmomentumának, a halál pontos idejének beálltát sem tudták könnyen meghatározni.
MacDougallt azonban nem lehetett eltántorítani elméletétől: elismerte ugyan a hibák lehetőségét, de az esetszámok bővítése révén ezeket idővel kiküszöbölhetőnek tartotta volna. Olyannyira hitt abban, hogy jó úton jár, hogy négy évvel később a New York Times már arról számolt be, hogy a doktor megtalálta a módot a testet elhagyó lélek lefényképezésére is. Ez után a lap már nem adott több hírt MacDougallről, aki 1920-ban halt meg.
Ez is érdekelhet
A teljes bejegyzés elolvasható az urbanlegends. hu-n .
