A német kancellárral, Angela Merkellel kapcsolatban hónapok óta számolgatja a világsajtó, hogy nyilvános eseményeken, általában hosszabb állás után hányszor fogta el a remegés. Idén eddig háromszor történt ez meg, de 2017-ben, sőt talán 2014-ben is előfordultak hasonló tünetek a politikusnál. A lapok ennek kapcsán elkezdtek spekulálni, hogy miféle okok vezethetnek ilyen szimptómához. Az egyik verzió szerint a hosszan tartó állás miatt vérkeringési problémák léphetnek fel nála, melyek következménye az úgynevezett ortosztatikus remegés (tremor). Talán ezért is ülte végig nemrég az egyik hivatalos rendezvényen a himnuszokat Merkel és külföldi vendége, a dán miniszterelnök.
Megint más vélemények szerint hidegrázás is lehetett az oka a remegésnek, amit akár egy vesemedence-gyulladás is kiválthatott. Felmerült a gyógyszer-mellékhatás lehetősége csakúgy, mint a Parkinson-kór is - de ez utóbbit a szakértők többsége kizárja, miután ehhez a betegséghez képest túl erős Merkel remegése. Az epilepsziát szintén elvetették a médiában megszólaló specialisták. Egy pszichológus szerint a véletlenszerű eset, az ukrán elnökkel meghallgatott himnuszok közben fellépő tünetek után a kancellár a következő két alkalommal egyszerűen "belestresszelte magát" a hasonló állapotokba.
Szintén felmerült a teóriák között a dehidratáció, a kimerültség, a szklerózis multiplex vagy a cukorbetegség mint esetleges kiváltó ok. Minderről - és a rejtély megoldatlanságáról - többek között az osztrák Heute.at ír . Más szakértők viszont a távdiagnózisok veszélyességére és lehetetlenségére hívják fel a figyelmet, sőt azt is megemlítik, hogy egy nő esetében a média felnagyítja az egészségügyi problémákat.
S valóban: egy kisebb remegés nem befolyásolja feltehetően Merkel döntéshozatali, vagy cselekvőképességét. Ugyanakkor súlyosabb betegségek igenis hatással lehetnek egy államférfi helyzetfelismerésére, a körülményekhez való alkalmazkodására és döntéseire is.
Államférfiak, akik titkolták testi bajaikat
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Így például férfiak esetében sokáig eltitkolták, hogy a korábbi német kancellárt, Helmut Schmidtet öntudatlan állapotban találták többször is az irodájában. Helmut Kohl pedig iszonyatos prosztatafájdalmakkal ült végig egy párttanácskozást 1989-ben, de nem mutathatott gyengeséget, mert politikustársai éppen meg akarták buktatni. Horst Seehofer jelenlegi német belügyminiszter 2002-ben életveszélyes állapotba került egy szívizomgyulladás miatt, de tudni lehet egy 2016-os átmeneti rosszullétéről is a Berliner Morgenpost szerint.
Daganatos betegségek számos államférfit sújtottak: Francois Mitterand francia köztársasági elnök prosztatarákban szenvedett élete végén. Agytumorban halt meg két amerikai szenátor is: Edward Kennedy, a meggyilkolt elnök, JFK (John F. Kennedy) öccse, és John McCain egykori elnökjelölt is. Ráadásul a jelenlegi elnökjelöltségért pályázók közül Joe Biden korábbi amerikai demokrata alelnök fia is ugyanebben az agytumor-típusban, glioblasztómában vesztette életét a Scientific American szerint . Erről a veszélyes daganatról, pontosabban a "glioblastoma multiforme"-ról a HáziPatika.com-on írtuk , hogy sikerült azonosítani azokat a géneket, amelyek a betegség lefolyására jelentős hatással vannak.
Demenciában szenvedett állítólag már hivatali ideje végén Ronald Reagan, 1981 és 1989 közötti amerikai elnök, de a Snopes.com szerint ez megalapozatlan állítás. Ugyanez az internetes lap írja viszont, hogy az akkor már inaktív elnök maga jelentette be 1994-ben: Alzheimer-kórban szenved (2004-ben hunyt el Reagan).
Franklin Delano Roosevelt (FDR), az USA egyetlen elnöke, akit négyszer választottak meg. Ő már a húszas években, tehát jóval a harmincas években kezdődő elnöksége előtt paralízisben, bénulásban szenvedett. Negyedik elnökválasztási győzelme előtt, 1944-ben már szinte élő halottnak számított, szívelégtelenségben és idült hörghurutban szenvedett. 1945-ben el is hunyt. Roosevelt azonban így is a második világháborút megnyerő USA-elnökként vonult be a történelembe.
Lelki bajok is megtalálták a fontos pozícióban lévő embereket
Ha már az amerikai elnököknél tartunk, nemcsak testi bajaik voltak. Jonathan Davidson és munkatársai a Duke University Medical Centerben életrajzi források alapján az USA első 37 elnökének, azaz az 1776 és 1974 között funkcióban lévő államfőknek a mentális betegségeit kutatták. Szerintük az érintettek felét sújtotta ilyen probléma élete során, 27 százalékukat ráadásul hivatali idejük alatt. Ez nyilvánvalóan befolyásolta tevékenységüket.
Az elnökök 24 százaléka, azaz majdnem minden negyedik, depresszióban szenvedett, és a diagnosztikai kritériumoknak is megfelelt az állapotuk. James Madison és Abraham Lincoln is ezen elnökök közé tartozott. Davidson és kutatócsoportja szerint szorongásos rendellenességek (például szociofóbia, illetve generalizált szorongás) az államfők nyolc százalékára volt igaz. Így például Thomas Jeffersonra, Ulysses S. Grant tábornokra és az első világháborús elnökre, Woodrow Wilsonra.
Bipoláris rendellenességgel küszködött az elnökök szintén nyolc százaléka. Köztük Lyndon Johnson (JFK utódja) és Theodore Roosevelt (FDR távoli rokona). Az utóbbi, a Teddy-bearek névadója más források szerint asztmás volt gyermekkorában.
Az elnökök nyolc százaléka szenvedett alkoholfüggőségtől vagy legalábbis valamilyen szintű alkoholproblémától. A Duke kutatásáról beszámoló Psychology Today szerint Pierce elnök májcirrózisban hunyt el, Grant tábornok olyan részeg volt állítólag egy alkalommal, hogy leesett egy katonai parádén a lováról New Orleansban. Nixon - a Watergate botrányba belebukott elnök - egyszer olyan ittas állapotban volt , hogy nem tudta felvenni a telefonkagylót, amikor a brit miniszterelnök hívta.
Antall József: korán kiderült, hogy halálos beteg
Ami a magyar politikusokat illeti, kiváló életrajzokat találunk a Nagy képes millenniumi arcképcsarnok című 1999-es kiadványban. A Rácz Árpád által szerkesztett kötetbe Debreczeni József például Antall Józsefről, a rendszerváltás utáni első miniszterelnökről írt, aki 1993-ig haláláig kormányozta az országot. Antallról már 1990-ben, miniszterelnöksége első évében kiderült Debreczeni szerint, hogy halálos beteg. Rosszindulatú non-Hodgkin-limfómája volt - ez az 1990-es diagnózis volt más források szerint. Hosszú kezelés után 1993-ban rászánta magát egy különleges kölni kezelésre, de ezután leukémia alakult ki a szervezetében, és a gyors lefolyású újabb betegségben hunyt el végül.
"Ne az életemet, a munkaképességemet hosszabbítsák meg" - utasította orvosait Debreczeni szerint 1990-ben Antall. "Akinek már nincs személyes perspektívája" - fogalmaz életrajzírója -, az rövid távú előnyökért nem tesz morális engedményeket. "Az ilyen politikus könnyebben válik államférfivá" - foglalta össze Antall politikai örökségét Debreczeni.
Teleki Pál: öngyilkos lett
Szintén tragikus sors várt 1941-ben egy másik magyar miniszterelnökre. A gróf Teleki Pál életrajzát összefoglaló történész, Tilkovszky Loránt megállapítja, hogy a Jugoszlávia elleni német támadás előkészítésekor Hitler "felszólította a magyar kormányt, hogy a magyar hadsereg is vegyen részt az akcióban, amelynek során visszafoglalhatja mindazokat a területeket, amelyeket a trianoni békeszerződés Jugoszláviához csatolt". Teleki azonban óvatosabb volt, nem akarta az országot a második világháborúba belesodorni.
Tilkovszky szerint Telekit "végtelen keserűség töltötte el, hogy társai az ország vezetésében - köztük a kulcsszerepet betöltő Horthy - teljesen elvakultak a váratlan revíziós lehetőségtől, és nem látják a nyilvánvalóan súlyos veszélyeket": gyakorlatilag a kormányfő "feje felett átnyúlva" intézkedtek vezetőtársai. A súlyos neuraszténiában szenvedő Teleki idegrendszere nem bírta tovább e napok rendkívüli feszültségét: mély depressziós állapotában öngyilkosságra szánta el magát. Búcsúlevelében elsősorban önmagát vádolta: "szószegők lettünk, gyávaságból, a 'gazemberek oldalára álltunk', s ezzel 'odadobtuk becsületét' a magyar nemzetnek." Churchill, a brit miniszterelnök az öngyilkosság után így fogalmazott: "Teleki gróf inkább megölte magát, semhogy részt vegyen egy ilyen becstelen lépésben."
Reformkori nagyok mentális problémákkal
Kevesen tudják, hogy a reformkor nagyjai közül nemcsak a legnagyobb magyar, azaz gróf Széchenyi István küzdött lelki és mentális problémákkal. A Rácz-féle kötetben Pajkossy Gábor leírja, hogy Deák Ferenc az 1840-es években, még a 48-as forradalom előtt átmenetileg visszahúzódott a politikai életből. Ennek is szerepe lehetett abban, hogy a reformellenzéken belül így Kossuth súlya nőtt meg. Ezt a visszahúzódást Pajkossy szerint "ma sem tudjuk megnyugtató módon magyarázni. Különösen nehéz az évtized elején jelentkező, 1845-től elhatalmasodó betegségek, pszichés panaszok, a sokféle testi baj és a mind jobban éleződő politikai szituáció, valamint a Deáknak erről és saját szereplehetőségeiről szóló alkotott elképzelése közötti összefüggéseket tisztázni".
A szintén reformkori nagyok közé sorolt Wesselényi Miklósról Fónagy Zoltán írta: az 1840-es években "vaksága és egyéb testi bajai gyakorlatilag elszigetelték a politikai élettől". Közben elítélték az árvízi hajóst, aki politikai pályáját befejezettnek tekintette, s magát gyakran nevezte "politikai halottnak".
A reformkorral foglalkozó egyik leghíresebb történészünk, Csorba László, a Nemzeti Múzeum korábbi főigazgatója összefoglalása miatt érdemes visszatérnünk a legnagyobb magyarra, Széchenyire.
Ez is érdekelhet
A gróf az 1848-ban kitört forradalom után, a kibontakozóban lévő szabadságharc előjeleit látva egyre inkább felelősnek érezte magát az eseményekért. Széchenyi Csorba szerint szinte belemenekült a lelki betegségbe. 1848 nyarának vége Csorba szerint nem egyéb, mint Széchenyi "egyre gyorsuló fizikai és lelki tönkremenetelének krónikája". Szeptember első napjaiban súlyos hallucinációk léptek fel a grófnál, akit orvosa, Almási Balogh Pál vitt Döblingbe, az idegszanatóriumba. Útközben többször is öngyilkosságot kísérelt meg Széchenyi. A gróf állapota ezután javulni kezdett, de "legnagyobb magyar" már sosem gyógyult meg. Széchenyi végül öngyilkosságot követett el, ami mutatja: a reformkor nagyjai egyre-másra buktak el. Bukásukat lelkiállapotuk sokszor meggyorsította, végzetük pedig az egész ország tragédiájának jelképévé vált.
