Aki járt a firenzei Akadémián, és látta Michelangelo eredeti Dávid szobrát, tapasztalhatta, hogy a művész nem azt a kellemes megjelenésű ifjút formázta meg, akit a fotók alapján a legtöbben sejtenek, hanem egy kegyetlen tekintetű gyilkost. A szobornak azt kellett kifejeznie, hogy Firenze polgárai megvédik a városukat, és ennek a szempontnak tökéletesen megfelel. Talán Michelangelo többet értett meg a szituációból, mint a többség. Mert ahogy az a legutóbbi kutatások mutatják, a történetet korokon át tökéletesen félreértettük.
Lássuk, hogy mit ír a Biblia! A filiszteusok megtámadják Izraelt, és mivel a csata patthelyzetbe jut, a kor szokásainak megfelelően párbajban döntik el, hogy ki nyer. Mindkét fél kiállít egy bajnokot, akik megverekszenek az egész seregüket képviselve. A filiszteusok Góliátot küldik a ringbe, aki egy hatalmas harcos, talpig páncélban, maga a legyőzhetetlenség élő szobra. Az izraeliek közül – érthető módon – senkinek nem akaródzik kiállni ellene, mígnem jelentkezik egy pásztorfiú, Dávid, aki a parittyájával egy hajítással leteríti az óriást. A filiszteusok megszégyenülve vonulnak vissza, Dávidból pedig később a zsidók királya lesz, és róla nevezik el a legismertebb zsidó jelképet, a Dávid-csillagot. De mivel árnyalják a történteket a korszakot kutató specialisták, történészek és orvosok?
Az ókori hadseregekben a tüzérség szerepét az íjászok és a parittyások játszották, akik általában az ellenséges gyalogság megritkításával döntötték el a csaták kimenetelét. A parittya ma már sokszor összemosódik a csúzlival, de valójában elég félelmetes fegyver volt. Egy bőrdarabra, amely a lövedékként szolgáló követ tartotta, rákötöttek két vékony bőrszíjat, s azt a kezükbe fogva, vagy egy bot végére kötve megpörgették. Amikor elengedték a szíjvéget a kő kirepült. Parittyázós jelenteket ma is gyakran látni a közel-keleti filmtudósításokban, többnyire rendőrök és tüntetők összecsapásain.
Hadtörténészek számításai szerint a köveket nagyjából 120-130 km/órás sebességgel lehetett kilőni a parittyából, s így a lövedék mozgási energiája akkora volt, mint egy mai 45-ös kaliberű pisztolyból kilőtt golyóé. A korabeli leírások szerint akár 180 méterre is tudtak vele aránylag pontosan hajítani, és amikor vadászatra használták, röptükben szedtek le vele madarakat. Vagyis a fegyver egy rutinos parittyás kezében nemcsak pusztító erejű, de meglehetősen pontos is volt. Góliát a történet szerint bőven lőtávolságon belülre engedte Dávidot, és szinte mozdulatlanul várta a párbajra érkező felet.
Góliát valószínűtlenül hatalmas mérete és a leírt viselkedése alapján jó eséllyel gigantizmusban szenvedett. Ez az agyalapi mirigy hibás működéséből fakadó probléma: a növekedési hormon termelése nem áll le a kamaszkor után, és további, állandó növésre készteti a testet. Amit az általában nem bír sokáig. A gigantizmus legjellemzőbb okozója az agyalapi mirigy daganata, tipikus melléktünetei az ügyetlen, lassú mozgás, és a homályos látás, mivel a daganat nyomást fejt ki a látóideg-kereszteződésre. Góliát félelmetesen néz ki ugyan, de a mozgáskoordinációja nem igazolja a félelmetes megjelenését.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az összecsapás valóban teljesen reménytelen és kilátástalan, de éppen az óriás számára. Dávid egy lassú, félig vak ellenféllel kerül szembe, aki közelharcban, test test elleni küzdelemben a puszta mérete és fizikai ereje miatt halálos ugyan, de a kor legfejlettebb, gyilkos erejű és pontosságú lőfegyverének tökéletes célpontot nyújt.
Ez is érdekelhet
Forrás: Index.hu
