A Magyar Nemzet 1956. október 21-i száma A magyar egészségügy több segítséget kér a politikai, az állami vezetéstől címmel közölt tudósítást, amely az egészségügyi miniszter tájékoztatójáról szólt. Dr. Román József, a tárca vezetője október 20-ára hívta össze a főváros egészségügyi intézményeinek vezetőit. Elmondta, hogy a minisztérium felmérte az egészségügy helyzetét, és ennek alapján szerkesztettek egy összefoglaló tájékoztatót, amelyet az "illetékes felsőbb szervekhez" juttattak el (Román nyilván a miniszterelnökre vagy az állampárt vezetésére gondolt).
De mi is volt a baj a magyar egészségüggyel 1956. október 20-án? A miniszter szerint "hazánkban még mindig jelentős a gyógyintézetek túlterhelése". A szakorvosi ellátás csak új rendelőintézetek létesítésével javítható meg. Az "egészségügyi kereteket mechanikusan csökkentették", az orvostudományi egyetemek fejlesztése elmaradt, de lemaradás volt a víruskutatásban, a vérellátás és az izotópkutatásban is. Román az összefoglaló jelentés alapján közölte azt is, hogy hiányos még a közegészségügyi és járványügyi hálózat is. Éppen ezért a "magyar egészségügy több segítséget kér a politikai, az állami vezetéstől".
Állandóan változott a helyzet
Természetesen a következő napokban a politikai vezetés nem foglalkozhatott az egészségügyi miniszter kérésével, főleg azért, mert a vezetés is szinte napról napra változott. Román József is csak október 24-éig töltötte be a miniszteri posztot, ekkor Babics Antal váltotta őt, aki egy hétig volt miniszter. (Babics urológus, nefrológus és sebész is volt, de egészségpolitikusként szintén komoly pozíciókat töltött be, még a Kádár-korban is.)
A forradalom leverése után, 1956 novemberében a szovjetek által páncélosokkal Budapestre hozott Kádár-kormány az egészségügyi miniszteri posztot nem töltötte be. Kádárék arra számítottak, hogy kiegészíthetik a kormányt a Nagy Imre-csoportból (amely november 4-én, a szovjet invázión napján a jugoszláv nagykövetségre menekült) - írja Szakolczai Attila Az 1956-os forradalom és szabadságharc című könyvében. Egészségügyi minisztert végül csak majdnem négy hónappal később, 1957 februárjának utolsó napján neveztek ki.
A mentők kiemelkedő szerepet játszottak a forradalom idején
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A forradalom kitörése tehát szörnyű állapotban találta az egészségügyet, ennek ellenére számos helyen a kórházak, a mentők, az ápolók hősiesen igyekeztek ellátni a sérülteket, időnként bujtatták a menekülőket, és törődtek természetesen az "átlagos" betegekkel is. A betegek, sebesültek ellátásában a békeidőkhöz képest is rendkívüli módon megnövekedett a mentők szerepe.
A mentőszolgálat vezetője tudta, hogy szükségkórházra is igény lesz a harcok idején, így az Országos Mentőszolgálat központjában, a Markó utcában rendezte be az úgynevezett Pincekórházat - erről és a mentők forradalom alatti hősies tevékenységéről a HáziPatika.com-on tavaly írtunk részletesen.
Nemcsak a mentőknél működött szükségkórház
A forradalom szükséghelyzetet jelentett, és ebben a krízishelyzetben rendkívüli megoldások születtek. A HáziPatika.com korábban már írt a budai Vár mélyében rejlő Sziklakórházról , amely az 56-os forradalomban szükségkórházként működött.
A létesítmény ekkor még nem volt teljesen kész erre a funkcióra, de a harc közben így is létfontosságú volt, hogy megkezdje működését 1956. október 25-én. Eörsi László történész, az OSZK - 1956-os Intézet munkatársa szerint ez a kórház ellátta a sebesült civileket, a fegyveres felkelőket, de a magyar honvédeket és a Vörös Hadsereg katonáit is. A Sziklakórház személyzetét a János Kórház állománya biztosította. Előfordult, hogy a harcok sebesültjeit buszokkal hozták ide a városból. A forradalom idején több gyermek - hat fiú és egy lány - is született az intézményben, amely jelenleg múzeumként látogatható.
Orvosok a Corvin közi felkelők között
A forradalomban volt olyan orvos, aki a harcolók között tűnt fel Eörsi szerint. Az általa említett két orvos a legismertebb felkelőcsoport mellett dolgozott, vagyis a mai Corvin negyed környékén működő "Corvin köziek" soraiban.
Antalóczi Sándor "Doki" becenévre hallgatott, Pesten kezdte orvosi tanulmányait, amelyeket 1941-ben Pécsett fejezett be. 1938-45 között tagja volt két szélsőjobboldali, majd a szocdem- és a kommunista pártnak is. Az ötvenes években az ÁVH két alkalommal letartóztatta. 1952-ben Pécsett két évre ítélték. 1955-től a IX. kerületi szakorvosi rendelőben dolgozott, és az Üllői úton lakott. A forradalom első napjaitól a Corvin közi felkelőcsoporthoz tartozott. Először a sebesülteket kezelte, majd a fiatalok irányításában is meghatározó szerephez jutott. A Nemzetőrség Operatív Bizottságába is beválasztották. November 4-e után a sebesültek mentése közben mindkét combján lövés érte. Ezután Svájcba emigrált, ahol orvosi szaktanulmányokat írt, majd Marokkóban dolgozott, ahol súlyos autóbalesetet szenvedett. 1983. november 16-án hunyt el.
Lehoczkyné (Lehotayné) Mona Judit 1956-ban Újpesten patológusként dolgozott. Október 23-án hazafelé elakadt a forgalmi dugóban: a Sztálin szobrot bontották éppen. Javaslatára közbenjártak, hogy begyújtsák a reflektorokat, nehogy valamelyik fiatal leessen a szoborról. A forradalom első napjaiban Kőbányán látott el orvosi teendőket, de aztán a Corvin köziekhez csatlakozott. A Práter utcában a műtőnek berendezett teremben dolgozott éjjel-nappal Eörsi szerint. November 6-án elindult a nyugati határ felé, de már Újpesten meggondolta magát. A hónap végén kényszerűségből mégis - gyermeke nélkül - átlépte a határt. Bécsben, majd Genovában lakott. Férje 1957-ben februárban sikeresen kihozta a gyermeket is. Hamarosan az amerikai Buffalóba költöztek. Komoly sikereket ért el: törvényszéki szakértő, több amerikai tudományos társaság tagja lett, a National Association of Medical Examiner vezetőségének első női tagjává választották. 1981-ben hunyt el.
Kórházak, ahol felkelőket bujtattak
Eörsi szerint több kórházban is bujtattak felkelőket. Így például Dilinkó Gábort, a "Bizsu" becenévre hallgató felkelőt 1956. december 27-én a Korányi Frigyes Kórházban találták meg. A karhatalmisták századosa javasolta Dr. Gardner Pál orvos felelősségre vonását, aki Dilinkót "elrejtette".
Eörsi László felidézte Hősz Dezső példáját is, aki 1949-től a Korányi kórházban dolgozott röntgenorvosként. Ő is ott volt '56-ban a Sztálin-szobor ledöntésénél. Október 30-tól a Korányi munkástanácsának elnöke volt, majd a radikálisabb Farkasházi Vilmos váltotta e poszton. Az utóbbi bízta meg, hogy csatlakozzon a VII. kerületi pártházban lévő szabadságharcosokhoz. Itt orvosi feladatokat látott el, de egy pisztolyt elrejtett. Később a Korányiban röpcédulákat szerkesztett és terjesztett, majd részt vett a Központi Munkástanács ülésén. 1957. július 5-én letartóztatták. A tanúk közül többen méltatták szaktudását, kiemelték nemzetközi reputációját. Gálócsi György, a Péterfy kórház igazgató főorvosa és Danay Lajos, a Korányi sebésze is írásban igazolta, hogy a kórházba bejövő, kommunistákat kereső fegyveresekkel szemben is fellépett. Ennek dacára 1958-ban 10 évre, másodfokon tizenöt esztendőre ítélték. Az amnesztia idején, 1963-ban szabadult. 1997-ben halt meg.
Politikai ellenállás a Központi Honvéd Kórházban
1956 novemberében, amikor a szovjet haderő már majdnem teljesen leverte a forradalmat, a Honvéd Kórház az ellenállás egyik központja lett. A Radó György orvos ezredes parancsnoksága alatt dolgozó orvosok, alkalmazottak és az ideiglenes mentőszolgálat tagjai röpcédulák gyártásával és terjesztésével tiltakoztak a szovjet beavatkozás, a fiatalok Szovjetunióba történő deportálása, később Nagy Imre Romániába szállítása ellen.
A röplapokat eleinte önkéntes mentők és ápolók készítették. Így többek között Makhult Vilmos - az egyik forradalom idején tevékenykedő mentőautó parancsnoka és a szintén mentős Kramolis Vilmos. A kórház orvosai - Radó György és Iván László orvos őrnagy (az idegsebészet osztályvezetője), illetve Havasi László orvos alezredes (a kórház Forradalmi Bizottságának elnöke) - átnézték, kiegészítették a röpiratok szövegét, illetve papírt, sokszorosítógépet bocsátottak az ellenállók rendelkezésére. November 8-án vagy 9-én egy váratlan karhatalmi ellenőrzés súlyos veszélybe sodorta a csoportot. Éppen sokszorosították az egyik röpcédulát, amikor valamelyikük észlelte a szovjet katonák és magyar karhatalmisták razziáját. Lázas sietséggel semmisítették meg a röplapokat, miközben Radó György kávéval és itallal vendégelte meg a látogatókat, így elkerülték a letartóztatást.
Az emigrációs veszteség
Az 1956-os magyar emigrációs hullám sokáig érezhető veszteséget okozott a hazai szellemi életnek - írja Kapronczay Károly 1956 veszteségeiről szóló tanulmányában . A menekülők 22-24 százaléka értelmiségi, akiknek zöme műszaki végzettségű volt, de voltak közöttük orvosok, tanárok, jogászok is. Az akkori magyar egyetemi ifjúság negyede távozott. A medikusok száma 350 volt, közülük mintegy kétszázan telepedtek át az Egyesült Államokba. Kanadában 130 medikus kapott néhány év múlva orvosi oklevelet. A végzett orvosok száma kétszáz főt tett ki, többségük gyakorló orvos lett Európában és az amerikai kontinens legkülönbözőbb országaiban.
(A szerző az OSZK-1956-os Intézet munkatársa.)
Források:
Simon Izabella: Fehér kocsin piros vér: mentők 1956-ban
1956 a sajtó tükrében. 1956. október 22.-november 5. (Összeállította és szerkesztette: Izsák Lajos és Szabó József.) Kossuth Könyvkiadó, 1989.
Bölöny József: Magyarország kormányai. 1848-1987. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987.
Eörsi László történésznek, az OSZK-1956-os Intézet munkatársnak személyes közlése.
magyarkronologia.terrorhaza.hu
Ez is érdekelhet
Legjobban: