A barátaimmal ellentétben én sohasem akartam jogosítványt szerezni. Alapvetően nem szerettem autóval utazni, mert amióta csak visszaemlékeztem, mindig rosszul voltam tőle. Ha tehettem, buszra sem szálltam, lehetőség szerint inkább nagyokat sétáltam vagy bicikliztem, akár télen, hóesésben is. Azt már gyerekkoromban is észrevettem, hogy akkor a legrosszabb, ha sokat kell ülni, ha nincs friss levegő vagy, ha olvasni próbálok. Közben pedig mindig irigyeltem azokat, akik a buszon ülve nézhették át az aktuális számonkérés anyagát, amire nekem semmi esélyem nem volt. Szerencsére legalább a hosszabb utakra kaptam otthon hányinger csillapítót, de ha elfelejtettük, máris jött a hányinger és a szédülés.
Autós nyaralás? Kizárt!
Az első komolyabb változást az hozta, amikor az első munkahelyemen megismertem leendő férjemet, aki imádott vezetni, és kifejezetten rajongott az autós nyaralásokért. Abban ugyan egyetértettünk, hogy a tenger melletti pihenésnek nincs párja, de az oda vezető utat mind a ketten egészen máshogy képzeltük el: én kizárólag repülővel, ő pedig csakis autóval. Furcsa módon a repülőutakon sosem volt problémám, pedig több sorstársamtól hallottam, hogy nekik ott is, vagy éppen csak ott. A nyaralásnál végül a párom engedett, így az első együtt töltött utunkra repülővel mentünk, de közben – nagy elszántsággal – megígértem neki azt is, hogy a következő évben teszünk egy próbát az autózással is.
Már a felismerés is segített
Miután hazaértünk, igyekeztem utánajárni annak, hogy mi okozhatja nálam a problémákat. Kiderült, hogy az „utazási betegség” (kinetózis) sokkal több embert érint, mint hittem: csaknem minden harmadikat, de főleg gyerekeket, fiatalokat, illetve nőket. A problémát a belső fül egyensúlyának működése okozza az arra érzékenyeknél: a szem által látott ingereket és a nyakcsigolyák izomzatában elhelyezkedő érzékelősejtekkel tapasztalt mozgást nem tudja kiegyensúlyozni. Olvasás közben például azért fokozódik, mert a szemünk a mozdulatlan papírra tapad, viszont az egyensúly-érzékelőnk nagyon is érzékeli a mozgást. Ettől az ellentmondástól összezavarodik az agy, beindul a rosszullét , hogy ezzel is jelezze, valami nincs rendben.
Nekem a miértek megismerése már önmagában sokat segített. Közben arra is rájöttem, hogy valószínűleg a repülőn azért nem szokott bajom lenni, mert a határtalan lelkesedésem ellensúlyozta a folyamat pszichés részét – autós utazás előtt például sokszor annyira tartottam a rosszulléttől, hogy már otthon émelyegtem –, másrészt, mert a levegőben szállva szinte folyamatosan az ablakon keresztül csodálom a végtelen teret. A felismerést követően azonban már az autóban és a buszon is felbátorodtam. Egyre többször leültem utazás közben – ha volt rá lehetőség, stabilan megtámasztott fejjel – és az ablakon át, a távolba nézve figyeltem a tájat. „Nyugi agy, minden rendben van” – mantráztam magamnak.
Vezetés közben nincsenek tünetek
Végül néhány hónap – és rengeteg biztatás – után még tovább léptem: beiratkoztam egy tanfolyamra, hogy végre legyen jogosítványom. A következő nyáron már a párom oldalán vezettem, és közben magam is megtapasztaltam azt, amit már többen előre megjósoltak: ha én ülök a volánnál, nem vagyok rosszul. Persze ez a fentiek tudatában már egyáltalán nem lepett meg, hiszen ilyenkor folyamatosan figyelem, sőt én magam irányítom a mozgásunkat. Az agy így tökéletesen tisztában van mindennel, nincs semmi ellentmondás, nincs zavar, és így természetesen a rosszullét kiváltása sem indokolt.
Ez is érdekelhet
Biztonsági háló
Azonban, ha nem én vezetek, most is hajlamos vagyok elbambulni, és ilyenkor újra előjön a hányinger. Szintén előfordul, ha útközben a mobilomat nézegetem, vagy ha indulás előtt nehezen emészthető ételeket eszem, esetleg – akár egészen kis mennyiségű – alkoholt iszom. Az erős illatok és a stressz is tünetfokozónak számít, akárcsak az, ha túl sok körülöttem a villogó fény, például éjszakai autózásnál. Bár egyre ritkábban van szükség, ma is jól jön néha a gyerekkorom óta – kifejezetten utazási betegségekre ajánlott – jól ismert „védőhálóm”, azaz a táskámba rejtett hányingercsökkentő tablettám. Régi társam, ami már megannyi osztálykiránduláson és egyéb utazáson megóvott a kellemetlen és kínos epizódoktól. Így van ez a mai napig: ha tudom, hogy sok lesz a kockázati tényező, csak bekapok egyet fél órával indulás előtt, és máris tudom, hogy nem lesz baj. Persze emellett ott van még a fő reményem is: mivel még mindig fiatal vagyok, a rosszullétek száma pedig fokozatosan csökken, jó esély van rá, hogy idővel ezt az egészet teljesen a magam mögött tudhatom.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
