A városlakók túl sterilen élnek, de könnyedén tehetnek ellene

Ha a lakásodban gondjaidba veszel néhány növényt, már sokat tettél az immunrendszeredért – derítette ki egy finn kutatás.

Mindössze egy hónapos beltéri kertészkedés növeli a bőr baktériumdiverzitását, emellett a vérben magasabb gyulladáscsökkentő molekulák szintjével járt együtt – számolt be a Helsinki Egyetem, a Finn Természeti Erőforrás Intézet és a Tamperei Egyetem közös tanulmányának eredményéről a Science Daily.

kertészkedik, ültet, cserepes növény, cserepes virág
Négy fal közt is jó dolog a kertészkedés. Fotó: Getty Images

Megváltoztatja az immunrendszer működését

Korábban már kimutatták, hogy a természetből származó, mikrobákban gazdag anyagokkal való érintkezés megváltoztatja az emberi mikrobiótát. A szóban forgó finn tanulmányban a vizsgálati alanyok elkötelezték magukat a városi kertészkedés mellett, ami hosszú távú változásokat eredményezett immunrendszerük működésében.

Egyre többet lehet hallani és olvasni a bélflóráról, illetve annak egészségben betöltött szerepéről. De talán még így is kevesen látják tisztán, hogy valójában milyen döntő jelentősége van a szervezet működésében a légutak, a bőr, a húgyutak és a bélrendszer felszínén élő milliárdnyi mikroorganizmus összességének. Mutatjuk.

"Az egy hónapos beltéri kertészkedés növelte a baktériumok sokféleségét az alanyok bőrén, és a vérben magasabb gyulladáscsökkentő citokinszintet eredményezett. A vizsgált csoport egyik része az erdei talajt utánzó, magas mikrobiális diverzitású termesztőközeget, míg a kontrollcsoport szegény tőzegalapú táptalajt használt" – mondja Mika Saarenpää, a Helsinki Egyetem kutatója. 

Az urbanizáció az immunrendszer által generált betegségek, mint például az allergia, az asztma és az autoimmun betegségek jelentős növekedéséhez vezetett, ami magas egészségügyi költségeket generál. „Túlságosan sterilen élünk a városokban" – emelte ki a kutató.

Tudjuk, hogy az urbanizáció az emberi mikrobióta megváltozásához és az immunrendszer által generált betegségek kockázatának növekedéséhez vezet. Ez viszont az első alkalom, hogy be tudtuk bizonyítani: az otthoni kertészkedés képes növelni az egészséges felnőttek mikrobiótájának sokféleségét, és ezzel egyidejűleg hozzájárulhat az immunrendszer szabályozásához, bizonyos krónikus betegségek veszélyeinek csökkentéséhez.

Akár kicsi helyen és kis költségvetésből is ki tudsz otthon alakítani egy kertecskét, hiszen elég mindössze néhány virágládát beültetned.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra