Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a balesetek megelőzésében a szülőkre egyrészt hosszú távú felelősség nehezedik, ami végül is maga a gyermeknevelés; másrészt egy rövidtávú felelősség, ami konkrét helyzetekben a balesetek elkerülését jelenti. Azt mondtuk, a jellegzetes gyermekbalesetekről azért érdemes beszélni, mert ezeknél a veszély előre látható, ezért elkerülhetőek. Ez az előrelátás pedig a szülők (felnőttek) feladata kell, hogy legyen.
Az égési sérülések azért igen szomorúak, mert hosszú szenvedést és esetleg a gyógyulás után is életre szóló nyomot okozhatnak. Szinte nincs olyan égés, ahol a szülő felelőssége ne merülne fel; mert a tűz, a forró tárgyak és folyadékok nem tartoznak a gyermek saját világához. Hosszú évek tapasztalatai alapján állíthatom, nem találkoztam olyan égési sérüléssel, amelyet nem lehetett volna elkerülni. Egyik jellegzetes sérülés, amikor a náthás-hurutos kisgyermeket orvosi tanácsra forró kamilla gőzével inhalálják, és az eközben magára hagyott gyerek az arca előtt gőzölgő edényt véletlenül az ölébe rántja. Ugyancsak gyakori, hogy a forró kályhaajtóra vagy sütőlapra tenyerelnek, vagy a földön hagyott forróvizes (!) dézsába esnek. Az is előfordul, hogy a csecsemőt kint felejtik a napon, aminek - még akár rövid idő alatt is - az arc, a fej leégése lesz a következménye. Általában nem is tudják, hogy a fejet ért "egyszerű leégés" életveszélyes állapotba sodorhatja a pár hetes-hónapos babát, ezért ebben az esetben még akár kórházi felvétel is szükségessé válhat.
"Kezdő" szülők gyakran elkövetik azt a hibát, hogy a pelenkázón fekvő csecsemőt egy pillanatra - de néha 1-2 percre is - magára hagyják, és ezalatt a baba leesik. Az eredmény agyrázkódás, koponyatörés, belső sérülés lehet, gyakran életveszélyt okozva. Jegyezzük meg: soha sem tudhatjuk, hogy az a baba, aki eddig még nem tudott pl. hasra fordulni, az a pelenkázón magára hagyva - esetleg éppen a következő pillanatban - nem fogja-e megtenni ezt?
A kicsit nagyobb, 2-4 éves gyerekek mindent megfognak, minden helyre bedugják az ujjukat. Igen gyakori, hogy a felnőttek figyelmetlensége miatt a becsapódó ajtó vagy az összecsukódó kempingágy becsípi vagy éppen lecsípi az ujjuk végét.
Ugyanez a korosztály az, amelyik leggyakrabban kóstolja meg a felnőttek által szedett és megfelelően el nem zárt gyógyszereket. Sajnos, ebből nem egyszer tragédia lesz, és ehhez nem is kell nagy mennyiséget lenyelnie a felnőttnek rendelt, esetleg erős hatású szerekből.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Több olyan esettel is találkoztam, amikor 3-4 év körüli gyermekeket éppen saját kutyájuk támadott meg. Ezekben az esetekben visszatérő motívum volt a kutyák hibás tartása, amelynek köszönhetően ezek az állatok alattomossá, bosszúállóvá válnak. Mindez természetesen nem a kutya, hanem a gazda hibája, akinek durva viselkedését - mint kiderült - nem egyszer a kisgyermek is utánozza a gazda jelenlétében, de amikor ugyanezt a "Főnök" nélkül kísérli meg, akkor a kutya az alkalmat megragadva azonnal törleszti addigi összes sérelmét. Így okozhatja a gyerek akár életveszélyes sérülését is egy ártalmatlannak induló mozdulat vagy legyintés a pálcával.
A gyermekkor közlekedési eszköze - a kerékpár - számtalan baleset forrása lehet, ha a papa nem ellenőrzi a gyerek biciklijét; műszaki szempontból rendben van-e? Nem nehéz elképzelni, mekkorát lehet bukni a lejtőn 45-50 km/h sebességgel egy rossz fék, kormány vagy kerékrögzítés miatt. Igen tipikus sérülés, amikor felnőtt szállít gyermeket a vázon vagy az arra szerelt gyermekülésen, és a kicsi lelógó lábát elkapja a gyorsan pörgő kerék. A küllők és a villa közé beszoruló gyermekláb azonnal blokkolja a kereket, és a felnőtt+gyermek+kerékpár együttesen közel mázsás tömegét ez fékezi le. El lehet képzelni, milyen hatalmas erő hat ilyenkor a gyermek lábára, amelyen kiterjedt bőrelhalás, sőt, csonttörés állhat elő.
A legtragikusabb gyermekbalesetek a közutakon történnek. Ha egy gyermeket elgázolnak, akkor soha sem ő a hibás, hanem az, aki nem fogta a kezét; aki nem tanította meg közlekedni; aki a kormány mögött ülve nem vigyázott rá eléggé.
Sajnos, az agresszivitás egyre jobban belopja magát a gyermekkorba is. Mindnyájan tudjuk, hogy ennek sok összetevője van, de semmiképpen nem hagyhatjuk szó nélkül a filmipar erőteljes hatását. Elképesztő az a megtanult durvaság, ahogy gyerekek képesek egymással - nem tévedés - leszámolni vélt vagy valós sérelmeikért. Ebben is kétféle viselkedés tapasztalható: az esetek egy részében a gyerek egyszerűen nem képes fékezni elszabaduló indulatait, ami általában otthon is érzékelhető; de egyébként nem feltétlenül agresszív. Ez a jobbik eset. A rosszabbik - szerencsére ritkább - esetben az agresszív viselkedésnek előre kitervelt koreográfiája van, tudatosan és igazi indulatok nélkül történik minden. Bár mindenkiben felmerül a kérdés, miért kell már óvodáskorban különböző brutális "oktatófilmekhez" szoktatni a gyereket, a szülők többsége mégis nézni engedi az igazságérzetre hamisan apellálva, erőszakot pozitívan hirdető darabokat, mondván: ez csak film. Tévedés! Ez egyre inkább a valóság.
Ez is érdekelhet
Sem ebben a kérdésben, sem az előzőekben elmondottak esetén nem lehet a már bekövetkezett eseményeket meg nem történtté tenni. Ezért a figyelmüket szeretném arra irányítani, hogy gyermekeik életében előrelátással előzzék meg mindazt, ami megelőzhető! Erre csak az lesz igazán képes, aki tudja az ő szemükkel is látni a világot; észreveszi azt, ami számukra ellenállhatatlan vonzást jelent, de főképp egy kicsit messzebbre lát, mint ők. Következő alkalommal megpróbáljuk áttekinteni, mit kell tenni, ha már mégis megtörtént a baj.
