A marsi: tényleg túlélhetünk egyedül?

Nemrég mutatták be hazánkban a Mentőexpedició című filmet, melyben a főhőst alakító Matt Damon egy szerencsétlen baleset miatt egyedül marad a Marson. A szakemberek szerint a történet akár tudományos szempontból is megállja a helyét.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb sci-fi sikere volt Andy Weir regénye, A marsi, a belőle készült filmet, a Mentőexpedícicót pedig nemrég mutatták be a hazai mozikban. A történet főszereplője, Mark Watney (akit az Oscar-díjas Matt Damon alakít) egy szerencsétlen baleset miatt egyedül marad a Marson, és csak akkor van esélye a túlélésre, ha megvárja a következő csapat űrhajóst, akik csak évek múltán jutnak el a távoli bolygóra.

A film alkotói szerint egyetlen eseménytől eltekintve igyekeztek mindent a lehető legtudományosabban bemutatni – vajon mennyi igazságtartalma van a filmnek? Milyen körülményekkel kellene valójában szembenéznie a Marsot kutató űrhajósoknak?

Sokan álmodoznak arról, hogy a Föld körül keringenek egy űrhajóban, esetleg eljutnának a Holdra, vagy netán még távolabb. Ám valójában ez nem is annyira élvezetes dolog. Egy hosszabb űrutazás komoly egészségügyi problémákat okozhat. Kattintson a részletekért! A Mars felszínét vas-oxid (hematit) borítja, ennek köszönheti a bolygó vörös színét. A bolgyó felszínén átlagosan -63 fok van, de akár 35 fokra is felmelegedhet, vagy -143 fokra is lehűlhet a hőmérséklet.

A légkör rendkívül vékony, így nem biztosít elegendő védelmet a napszéltől, és a nyomás hiánya meggátolja, hogy folyékony víz legyen a bolygón (bár a NASA szakemberei nemrég erre utaló bizonyítékokat találtak). A Mars talajában magnéziumot, nátriumot, káliumot, klórt találtak, vagyis az összetétele hasonló a földi talajéhoz, azonban „halottnak” tekinthető, nincsenek benne olyan mikroorganizmusok, melyek lehetővé tennék, hogy bármi megteremjen benne. A marsi levegő nagy része, mintegy 95 százaléka szén-dioxid, emellett argont és nitrogént is tartalmaz, oxigén azonban csak nyomokban van benne.

A Mars felszínét vas-oxid borítja, ennek köszönheti a bolygó vörös színét

Jim Green, a NASA bolygótudománnyal foglalkozó igazgatója a WebMD.com-nak elmondta, hogy a marsi körülmények meglehetősen veszélyesek, de a filmben bemutatott űrruha, illetve a hosszabb tartózkodásra is megfelelő „űrkunyhó” lehetővé teszi, hogy az extrém hőmérsékletet és az oxigénhiányt elviseljék. Dr. Erik Antonsen, a NASA másik szakembere szerint elvileg végtelen mennyiségű oxigén állítható elő a szén-dioxidból, így nem kell attól tartani, hogy egyszerűen kifogyunk belőle. A vizet Watney az űrrepülőgép üzemanyagának elégetésével állítja elő, és bár ez elméletben szintén lehetséges, a NASA szakemberei mindenkit óvva intenek attól, hogy ezzel otthon is kísérletezzenek.

A történet szerint Watney talál egy csomag burgonyát – az űrhajósok tápláléka valójában speciálisan előállított élelmiszer, mely nem romlik meg, és gravitáció nélküli környezetben is fogyasztható (például három évig tartott kifejleszteni a koreai nemzeti fogás, a kimchi egy olyan változatát, mely az űrben is ehető).

A friss élelmiszerek, zöldségek és gyümölcsök rendkívül ritkák. Watney sikeresen elülteti a burgonyát, a marsi talaj termővé tételéhez pedig az űrhajósok összegyűjtött ürülékét használja. Ezt a módszert évezredek óta alkalmazza az emberiség, de dr. Antonsen szerint mégsem olyan jó ötlet ürülékkel trágyázni. Az emberi bélrendszerben található baktériumok ugyanis az új környezetben ellenőrizhetetlenül szaporodhatnak.

A fizikai szükségletek mellett az érzelmi-pszichikai szükségletekről sem szabad elfeledkezni. A főszereplő teljesen egyedül marad egy ismeretlen és veszélyes környezetben, hatalmas nyomás alatt. Azonban Watney rendkívül összeszedetten reagál – dr. Antonsen szerint ez az űrhajósokra igen jellemző személyiségjegy.

„Az űrhajósokat úgy választják ki, hogy intellektuálisan rugalmasak legyenek, képesek legyenek gyorsan alkalmazkodni a kihívásokhoz” – mondta a szakember. „Watney azonban különösen nehéz helyzetben van, hiszen egyedül kell szembenéznie a nehézségekkel. Az űrhajósok alapvetően csapatjátékosok, egymást motiválják, és szoros kapcsolatban vannak a földi irányítóközponttal is.”

Rendkívül nagy szerepe van a regényben és a filmben is Watney száraz humorának. Ez Jim Green szerint szinte „alapkövetelmény” a NASÁnál, mert az űrkutatással foglalkozókra hatalmas nyomás nehezedik, és a humor, a nevetés segít feloldani a feszültségeket. Emellett a nevetés ellenállóbbá, egészségesebbé teszi az embereket, a humor átsegít a nehéz helyzeteken, és jobb problémamegoldást tesz lehetővé.

A főszereplő egyéb tulajdonságai is hozzásegíthetik a túléléshez: a rugalmasság, az adaptálódás képessége, a felelősségvállalás, a türelem, a megoldandó feladatok megfelelő sorrendbe állításának képessége. Watney olyan dolgokra koncentrál, amelyre hatása van, és nem azok felett aggodalmaskodik, amelyek rajta kívül állnak. Ugyanakkor egy jól meghatározott cél lebeg a szeme előtt, ez pedig értelmet ad a cselekedeteinek.

„Nem mindenki születik olyannak, mint Mark Watney, vannak olyanok, akik egy hasonló helyzeben kétségbe esnének” – mondta Robert Brooks pszichológus, a Harvard Medical School professzora. „Azonban ez olyan képesség, mely elsajátítható, tanulható, és szerencsére még az sem szükséges hozzá, hogy száműzöttek legyünk a Marson.”

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra