A városi parkokban is sok a kullancs

Nemcsak a természetben, hanem a városi parkokban is sok a kullancs, ezért érdemes elővigyázatosnak lenni: ha időben eltávolítják az élősködőt, jelentősen csökkenthető a megbetegedés esélye.

A kullancsveszélyre hívják fel a figyelmet a szakemberek: egyes területeken már minden második kullancs hordozza a Lyme-kórt , ezerből egy pedig az agyvelőgyulladás kórokozóját. Mint azt Földvári Gábor, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta, nagyon nagy mennyiségben vannak jelen a kullancsok a természetben. Kiemelte: a Lyme-kór bonyolult természetes ciklussal rendelkezik, nemcsak a kullancs az egyik főszereplő, hanem a kórokozót fenntartó természetes gazdák is, például feketerigó, sün vagy valamilyen rágcsáló. A védekezés első lépése, hogy legyünk tisztában a veszéllyel, rendszeresen vizsgáljunk át magunkat, ezért is fontos beszélni a kullancsokról.

Földvári Gábor azt is megemlítette, a kullancsokkal nehezebb dolgunk van, mint a szúnyogokkal. A kullancsok csípése ugyanis sokszor fájdalommentes, mert fájdalomcsillapító anyagot és véralvadásgátlót pumpál a vérünkbe, és az immunrendszerünket is kijátsszák. A fertőzés forrása gyakran a kerti munka, mivel a fűnyírással vagy az avar összegereblyézésével a kullancsok búvóhelyeit bolygatjuk meg.

Nemcsak a természetben, hanem a városi parkokban is sok a kullancs.
Nemcsak a természetben, hanem a városi parkokban is sok a kullancs. Fotó: Getty Images

Nézzük át magunkat, ha városi parkban jártunk

Így távolítsuk el a kullancsot lépésről lépésre A kullancs könnyen a bőrre kerülhet, ilyenkor fontos, hogy a megfelelő módon távolítsuk el. Mutatjuk , mire kell figyelni.

A városi parkokban is előfordulnak azonban kullancsok, így ott is figyelni kell. Egy erdei séta, kiadós kerti munka vagy egy városi parkban tett látogatás után tehát mindenképpen nézzük át magunkat és családtagjainkat, mert minél hamarabb távolítjuk el a kullancsot, annál kisebb az esélye annak, hogy a kórokozó bekerül a testünkbe.

Földvári Gábor felhívta a figyelmet: az agyvelőgyulladást egy vírus okozza, amely ellen nincs specifikus gyógymód, viszont ritkábban fordul elő. Míg a Lyme-kórt okozó baktériumok akár 40-50 százalékos gyakorisággal fordulnak elő a kullancsokban, addig az agyvelő- és agyhártyagyulladást okozó vírus ezrelékes nagyságrendben fordul elő európai adatok szerint. Utalt arra is, hogy a kullancs által terjesztett agyvelő- és agyhártyagyulladást a pasztörizálatlan tej és azokból készült sajtok fogyasztásával is el lehet kapni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +6 °C
Minimum: -2 °C

Többnyire derült vagy gyengén felhős, napos, csapadékmentes időben lesz részünk. Az északnyugati, északi szelet többfelé kísérik élénk, a magasabban fekvő helyeken erős széllökések, majd a nap második felében mindenhol mérséklődik a légmozgás. Kora délutánra döntően 4 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Késő este -4 és +2 fok közötti értéket mérhetünk. Ma a hidegfront okozhat tüneteket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra