Bill Gates: a mesterséges intelligencia ugyanúgy fenyeget, mint az atomháború

Az amerikai üzletember szerint a mesterséges intelligencia olyan komoly fenyegetést jelent, mint az atomháború vagy a bioterrorizmus.

Bár Bill Gates elismeri, hogy a mesterséges intelligencia segíti az emberek hozzáférését az orvosi ellátáshoz és az oktatáshoz, szerinte az újfajta technológia egyúttal ijesztő is – írja a Mirror.

Bill Gates
Bill Gates Fotó: Getty Images

Sőt, a mesterséges intelligencia jelentette fenyegetést egyenesen a nukleáris háború és a bioterrorizmus mellé sorolja.

A 68 éves Gates nagyapja a 18 hónapos Leilának, és hamarosan megszületik második unokája is. Elmondta, hogy optimista az ő jövőjüket illetően:

inkább lennék ma meleg, inkább lennék ma nő, inkább élnék ma Afrikában vagy kapnék rákot, mint ötven évvel ezelőtt

Szerinte az emberiség folyamatosan fejlődött az utóbbi évtizedekben, ám mégis van négy dolog, amit sosem hagyhatunk figyelmen kívül, ezek pedig:

  1. az éghajlatváltozás
  2. a nukleáris fegyverek
  3. a bioterrorizmus
  4. és mesterséges intelligencia.

A világon elsőként alkalmaztak mesterséges intelligenciával támogatott technológiát a hallásjavításban. Így működik

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +3 °C

Általában derült idő várható. Csapadék nem lesz. A délkeleti, déli szél többnyire mérsékelt marad. Késő estére 4 és 11 fok közé hűl le a levegő. Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra