Dolgok, amelyeket dobjunk ki a lakásból

Amikor eldöntjük, hogy életmódot váltunk, első lépésként lecseréljük a hűtőszekrény és a kamra tartalmát. Pedig az egészségünk érdekében nem csak a konyhában kellene selejteznünk.

Fürdőszoba

Lejárt kozmetikumok

A kozmetikumokon általában nincs lejárati idő, de azért ne gondoljuk, hogy örökké jók lesznek. Felbontás után 6-12 hónappal szinte mindegyiktől meg kellene szabadulni. Amint belemártjuk a krémbe az ujjunkat, máris baktériumokat juttatunk bele, amelyek a jó meleg, sötét dobozban szaporodni kezdenek, tehát legközelebb már ezt kenjük magunkra. Különösen igaz ez a sminktermékeknél. A szem gyulladásának leggyakoribb oka a régi szempillaspirál, a száj környékieké pedig a lejárt rúzs. Ilyenkor nem maga a termék romlik meg, ezért ne várjunk, míg bebüdösödik vagy megváltozik a színe.

Antibakteriális szappanok

Szakértők szerint azért van egyre több allergiás beteg, mert túlságosan steril körülmények között élünk. Ráadásul az antibakteriális szappanok hozzájárulnak az antibiotikum-rezisztens kórokozók terjedéséhez is. A normális szappan-meleg víz páros a hétköznapokban éppen elég. Az ennél erősebb szereket hagyjuk meg inkább a kórházaknak.

Légfrissítő szerek

A legtöbb fürdőszobában megbújik egy nagy flakon légfrissítő, pedig ezek a szintetikus illatok nem teljesen ártalmatlanok. A legtöbb légfrissítő ftalátot tartalmaz, amely születési rendellenességekkel és termékenységi zavarokkal hozható összefüggésbe. Ha rossz szag van a lakásban, érdemes inkább citrommal, szódabikarbónával felszámolni a forrását, és rendszeresen szellőztetni. Ha pedig úgy érezzük, hogy szükségünk van egy kis pluszillatra, párologtassunk természetes illóolajokat.

A szem gyulladásának leggyakoribb oka a régi szempillaspirál
A szem gyulladásának leggyakoribb oka a régi szempillaspirál

Gardrób

Kitaposott edzőcipők

Egy átlagos futócipő 450-600 kilométerre van kalibrálva. Eddig garantálja a gyártó, hogy a talp párnázottsága és rugalmassága megfelelő marad. Márpedig ez fontos tényező, hiszen a jó futócipő legnagyobb előnye, hogy elnyeli a rázkódást, amely terheli az ízületeket. Annak, aki rendszeresen fut, heti 10-20 kilométer simán összejön, tehát fél év alatt szó szerint kilapítja a cipő belsejének párnáit. Ekkor fokozódik a csontokat, izmokat ért terhelés, és nő a sérülés kockázata.

Kinyúlt melltartók

A melltartók rugalmas pántja egy év alatt akkor is kinyúlik, ha mosózsákba tettük vagy kézzel öblítettük. A kinyúlt darabok pedig jóval kevésbé tartják meg a melleket, tehát nő a hátfájás kockázata, és a mellszövetet sem védi úgy a megnyúlástól, mint egy új, friss darab. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel nagyobb az önbizalmunk szép alsóneműben, mint kinyúlt szürkében.

Konyha

Régi műanyag edények

Mindenkinek a konyhaszekrényében akad pár régi, karcos falú műanyag edény még az őskorból, pedig az öt évnél régebbieket érdemes leselejtezni, mert BPA, vagyis biszfenol-A lehet bennük, amely a szervezetbe kerülve ösztrogénszerűen viselkedik, és bezavarhat az agy, a hormonrendszer működésébe. Meleg hatására ez a vegyi anyag kioldódhat, ezért modern műanyagedények már nem tartalmazzák.

Tapadásgátló edények

Ezekben a modern edényekben álomkönnyű sütni, főzni - és nincs is velük baj, ameddig a tapadásgátló bevonat sértetlen marad. Ám elég egy apró karcolás, és láthatjuk, hogy a széleknél egyre több apró darab törik le a bevonatból - márpedig ezek elfogyasztása nem jó az egészségünknek. Ha tehát kedvenc tepsinken a legapróbb karcolást is látjuk, érdemes a kukába dobni. Helyette pedig vegyünk inkább öntöttvas, üveg- vagy kerámiaedényt: pont olyat, amilyen a nagyinak is volt.

Műanyag vágódeszka

Bármilyen modern és szép is, amint használni kezdjük, apró karcolások keletkeznek a felületén, és ha belejut a baktérium, akkor boldogan szaporodni kezd. Bár a fa vágódeszkán is vannak karcolások, szakértők szerint ezektől nem kell félnünk, mert a fa természetes baktériumgyilkos, a rajta lévő karcolásokban a kórokozók elpusztulnak. A fa vágódeszkát is érdemes azonban gyakran fertőtleníteni - a kisebbeket mikróban, a nagyobbakat sóval bedörzsölve a napon. Ha megtehetjük, vegyünk márvány vágódeszkát - ezt ugyanis szinte lehetetlen megkarcolni, és nagyon könnyű tisztítani.

Mosogatószivacs

Kutatások szerint ez a konyha legmocskosabb darabja. A szivacs a bacilusokat is szivacsként zárja magába, a nedves, meleg környezet pedig kedvez a szaporodásuknak. Szakértők szerint a legjobb megoldás a mosogatórongy, amelyet nagyanyáink is használtak. Ez ugyanis vékonyabb, és hamarabb kiszárad, ezért a baktériumok nem érzik benne magukat olyan otthonosan. Ám ezeknek is csak néhány nap a szavatossági idejük - utána érdemes kidobni, és újat befogni.

A mosogatószivacs az egyik legfertőzöttebb tárgy, amely az otthonunkban lehet, vagyis ezen található meg a legtöbb kórokozó. Részletek itt.

Régi fűszerek

Kárt ugyan nem okozunk, ha az évekkel ezelőtt megvett oregánót vagy borsot szórjuk az ételeinkre, de a bennük lévő illóolajok, amelyek az ízért felelősek, fél-egy év alatt kiszáradnak és eltűnnek. Márpedig ha új, egészségesebb életet akarunk kezdeni, akkor ez mindig a konyhában kezdődik, méghozzá az otthoni főzéssel. Az ételek pedig csak akkor lesznek igazán finomak, ha jól fűszerezünk.

Hűtő

Ezeréves szószok

Minden hűtőben akad pár régi salátaöntet, majonéz vagy ketchup. Egyszerre ugyanis ritkán használunk el egy egész flakont, ezért azt gondoljuk, elfér a hűvösben. Ám felbontás után nem okos dolog sokáig tartogatni - pár hétnél tovább egyik sem áll el.

Félbevágott citrom

Nincs is talán olyan hűtő, ahol ne árválkodna egy félbevágott citrom . Érdemesebb azonban felvágás után lefagyasztani, mert teában, sütiben úgy is bátran felhasználhatjuk, hűtőbe téve viszont csak bepenészedik és kiszárad.

Kinyitott konzervek

Nyitott konzervet soha nem szabad hűtőbe tenni - nem csak azért, mert beleszáll minden por, kosz, baktérium, de azért sem, mert a fémedény kellemetlen ízét átveszi a benne tárolt étel is. Ha tehát nem használjuk fel azonnal az egész mennyiséget, tegyük át jól zárható edénybe. Két napnál tovább azonban még így sem ajánlott a tárolása.

Penészes zöldség

Sokan gondolják, hogy nincs baj a penésszel - ha levágjuk vagy letöröljük a zöldség, gyümölcs felszínéről, simán megehetjük a maradékot. Pedig ez óriási tévhit. Penész ugyanis nem csak ott van, ahol látszik - az egész ételt behálózza, és nemcsak az ízét rontja el, de az általa termelt toxinok allergiás rohamot, asztmás tüneteket, bőrkiütést, hányást, hasmenést okozhatnak. Egyetlen kivétel a sajt. Ha erről levágjuk a penészt, nyugodtan megehetjük a maradékot.

Nyákos saláták

Gyakori, hogy a hűtőben felejtett saláta, spenót, zeller kicsit megnyákosodik. Ez sajnos azt jelenti, hogy megromlott. Ilyenkor nem érdemes lemosással vagy forrázással próbálkozni. Nem tehetünk mást: ki kell dobni.

A cikk a Nők Lapja Egészség 2017. áprilisi számában jelent meg.

A cikk a Nők Lapja Egészség áprilisi számában jelent meg

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra