Ébresztőt fúj a mentőszolgálat és az Irie Maffia

Kampányt indít az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a laikus újraélesztés elsajátítására: budapesti és vidéki fesztiválokra, nagyobb ifjúsági rendezvényekre települnek ki oktatóbabákkal a szakemberek, hogy gyors és gyakorlatias oktatást tartsanak.

Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője közleményében azt írta, a Wake Up - Mentsünk együtt életet! című kampány indulásának apropója, hogy bár az elmúlt években sokat tettek a lakosság életmentő ismereteinek, tettrekészségének fejlesztéséért, még most is van tennivaló, a kiérkező mentők csak ritkán találkoznak szakszerű elsősegélynyújtással.

A mentők által évente észlelt mintegy hatezer hirtelen vérkeringés-megállás esetében csak akkor van esély az újraélesztésre, ha a mentő megérkezéséig valaki elkezdi a mellkasnyomásokat. A nemzetközi szakirodalom szerint az azonnal megkezdett újraélesztéssel és egy gyorsan megérkező defibrillátorral az újraélesztések akár 60 százaléka sikeres lehetne, ami Magyarországon évente több ezer emberéletet jelent.

Évente több ezer életet lehetne megmenteni azonnal megkezdett újraélesztéssel
Évente több ezer életet lehetne megmenteni azonnal megkezdett újraélesztéssel

A helyzet javítása érdekében egy fiataloknak szóló, számukra érdekes és motiváló kampánnyal sokat lehet tenni, ezért 2017 szeptemberétől a mentőszolgálat az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika, a Magyar Resuscitatiós Társaság és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium diákjainak közreműködésével országos és újszerű kampányt indít.

"Van úgy, hogy néha keménynek kell lenni..." - 2015-ben a Valami Amerika 2 népszerű színészei mutatták be, hogyan is kell elvégezni a laikus újraélesztést. Részletek itt.

A kampány során budapesti és vidéki fesztiválokra, nagyobb ifjúsági rendezvényekre oktatóbabákkal települnek ki a szakemberek, hogy gyors és gyakorlatias oktatással képezzék ki a fiatalokat az újraélesztésre. A mellkasnyomások ütemének elsajátítását egy népszerű zenekar, az Irie Maffia is segíteni fogja; a csapat "100 bpm" ütemű, Wake Up! című slágere lesz az újraélesztők zenéje, hiszen a ritmus illeszkedik a mellkasnyomások tempójához, ezért a dalt a zenekar az életmentőknek szánja, és a rendezvények keretében elő is adja majd.

Mi a teendő, ha egy gyermek szorul segítségre? Hogyan kell végezni az újraélesztést egy csecsemő esetében? Részletek itt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra