Felejtsük el ezeket az oltással kapcsolatban

Számos tévhit kering a közösségi médiában és különböző fórumokon a koronavírus elleni oltóanyagokkal kapcsolatban, ami sokakat arra sarkallhat, hogy ne vegyék fel az oltást. Lássuk, mely mítoszokkal érdemes leszámolni.

Az oltások biztonságosak és hatékonyak, mint az a tudományos tényeken alapuló cáfolatokból is kiderül. A közösségi médiában ugyanakkor könnyűszerrel terjed az olyan dezinformáció, amely elveheti az emberek kedvét attól, hogy felvegyék a vakcinát - írja az infostart.hu .

Nem okoz terméketlenséget

Mivel a placenta fehérjéje eltér a koronavírus tüskefehérjéjétől, így nem igaz az, hogy az oltástól terméketlenné válhatnak a nők. Ezt igazolják a Pfizer klinikai kísérletei is, amelyek során 23 olyan nőről számoltak be, akik a vakcina beadását követően estek teherbe .

Miközben a világ legtöbb országában azért küzdenek, hogy minél több ember megkaphassa legalább az első dózist valamelyik koronavírus elleni vakcinából, a Pfizer-BioNTech azt pedzegeti, hogy sokaknál máris esedékes lehet egy emlékeztető oltás beadása. Kattintson a teljes cikkért!

Aki már volt beteg, annak is kell

A kutatók szerint az oltás erősebb védelmet ad a fertőzésből való felgyógyulásnál, még akkor is, ha utóbbival kapcsolatban további kutatási eredményekre van szükség. Bárki újrafertőződhet a betegségen már átesettek közül is, és az oltással elkerülhetők a betegség okozta súlyos komplikációk . Nem igaz tehát, hogy aki már átesett a betegségen, annak nem kell magát beoltatnia.

Az oltás hatásos és biztonságos. A kép illusztráció. Forrása: Getty Images
Az oltás hatásos és biztonságos. Fotó: Getty Images

Nincs benne mikrocsip

Az oltást tartalmazó ampulla címkéjét csippel látták el, hogy az orvos rendelkezése állhassanak a legfontosabb információk (az oltóanyag szavatossága és forrása), azonban az oltásellenesek szerint ugyanez a csip injektálható, és azért ültetik az oltottakba, hogy így figyelhessék meg a mozgásukat. Természetesen ez nem igaz, a csip a címke része, de az emberekbe beoltani nem lehet. Az sem igaz, hogy az ördögi tervet Bill Gates eszelte ki.

Nem változtatja meg a DNS-t

A befecskendezett oltóanyag mindössze immunválaszt vált ki a szervezetben, de a sejtmagba nem tud bejutni belőle semmi, ami megváltoztathatna bármit.

Megkapták a koronavírus elleni védőoltás harmadik, emlékeztető dózisát a farkasgyepűi idősotthon lakói - olvassa el a cikket és böngésszen a fényképek között!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra