Az örök fiatalság megszállottja, Marcela Iglesias, aki saját bevallása
szerint eddig több mint 100 ezer dollárt – azaz 40 millió forintot – költött
különböző kozmetikai beavatkozásokra, most saját fia vérével akarja
visszaforgatni az idő kerekét – írta
meg a Daily Star.
Havonta 400 ezret költ a külsejére
A Los Angelesben élő 47 éves anya havonta közel 400 ezer forintnyi dollárt fordít különböző infúziókra, wellness-injekciókra, szépségvitaminokra és krémekre, hogy ne látszódjanak meg rajta az évek. Most úgy gondolta, emeli a tétet: vérátömlesztésen esne át, amihez 23 éves fia lenne a donor.
Marcela úgy gondolja, hogy ha
a fia, Rodrigo vére az ő
véráramába kerülne, azzal visszafordíthatná az öregedését. Az amerikai egészségügyi
hatóságok azonban figyelmeztettek, hogy
A saját magát „Emberi Barbie babának” kikiáltó, Instagramon 1,2 millió követővel rendelkező Marcela egyébként annyira bízik a vérátömlesztés sikerében, hogy azt szeretné, ha az ő édesanyja, azaz Rodrigo nagyanyja is részesülne benne. Jelenleg olyan orvost keres, aki hajlandó elvégezni rajta a vérátömlesztést.