Kockázatos lehet a húsmentes étrend

Nagyobb a stroke kockázata a vegetáriánus és a vegán étrend követőinek körében - állítja egy új, nagy szabású kutatás.

A szakemberek az étrendet és az egészséget vizsgáló oxfordi vizsgálat segítségével 48 ezer ember adatait tudták elemezni. Az 1993 és 2001 között felkért résztvevők fele húsvevő volt, és több mint 16 ezren voltak vegetáriánusok vagy vegánok - előbbiek közül 7500-an a halat is beillesztették a növényi étrendbe . Táplálkozásukról a vizsgálat kezdetén, majd 2010-ben kérdezték meg őket. Betegségeiket, testmozgási és dohányzási szokásaikat is feljegyezték.

vegetáriánus étrend, vegán etrend, húsmentes táplálkozás, növényi étrend, stroke, szívbetegség
Nemcsak előnyökkel, hanem kockázatokkal is járhat a hús elhagyása. Fotó: iStock

Emelkedhet a stroke kockázata

Összesen 2820 alanynál alakult ki szívkoszorúér-betegség, 1072 résztvevőnél stroke, 300 esetben pedig agyvérzés következett be. A halat is fogyasztók 13 százalékkal, a vegetáriánusok és a vegánok 22 százalékkal kisebb arányban szenvedtek szívkoszorúér-betegségben, mint a húsevők. Eközben viszont a növényi étrendet követők 20 százalékkal nagyobb arányban kaptak stroke-ot.

A vegán életmód meglepő hatása - részletek itt!

A kutatók szerint ennek a B12-vitamin alacsony szintjéhez lehet köze, de az összefüggés bizonyításához további kutatások szükségesek. Ugyanis az is elképzelhető, hogy nem az étrend, hanem más életmódbeli eltérések állnak a háttérben.

A változatosság a lényeg

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Fontos megjegyezni, hogy a kutatás nem ok-okozati kapcsolatot vizsgált, csupán összefüggést keresett az étrend, illetve a szív- és érrendszeri kockázatok között. A fő üzenet az, hogy nagyon fontos a jól megtervezett étrend fontos. Érdemes változatosan étkezni, az élelmiszerek széles választékát fogyasztani. A húsevők étrendje sem feltétlenül változatos, mert könnyen előfordulhat, hogy a szokásos hús-krumpli páros mellett alig esznek zöldségeket - mondta Frankie Phillips, a brit dietetikusok szövetségének tagja.

A szakember szerint a vegán és vegetáriánus étrend jelentősen változott a vizsgálat kezdete óta eltelt évtizedekben. "Sokkal nagyobb lett a nekik kínált kényelmi ételek , vagyis a túlságosan feldolgozott élelmiszerek választéka" - mutatott rá. A túlságosan feldolgozott élelmiszerek fogyasztását pedig korábbi tanulmányok is összefüggésbe hozták az egészségi állapot romlásával.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra