Koronavírus: az orvosok töröltetnék az olimpiát

Tokiói orvosok egy szövetsége a tavalyról az idei évre halasztott nyári olimpia lemondására szólította fel levélben Szuga Josihide japán miniszterelnököt.

Amerikai kutatók szerint jóval többen halhattak meg koronavírus-fertőzés következtében, mint ahogy az a hivatalos adatokból kiderül. Részletek itt.

A hatezer szakembert magában foglaló csoport azt írta: a kormánynak és a szervezőbizottságnak arról kell tárgyalnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB), hogy a játékokat Tokió nem rendezi meg. "A jó döntés az, ha törlünk egy olyan eseményt, amely potenciálisan növelheti a fertőzöttek és a halálesetek számát" - hangsúlyozták az orvosok.

Helyi tüntetők demonstrálnak a tokiói olimpia megrendezése ellen május 17-én
Helyi tüntetők demonstrálnak a tokiói olimpia megrendezése ellen május 17-én. Fotó: Getty Images

A jelenleg is járványügyi vészhelyzet alatt álló Tokióban a kórházak rendkívül leterheltek, a lakosság többsége pedig ellenzi az olimpia idei megrendezését. Japánban az oltási program szintén lassan halad, a 125 milliós országban eddig mindössze az állampolgárok nagyjából egy százaléka kapta meg mindkét vakcinát.

Egyelőre a helyi szervezőbizottság és a NOB is ragaszkodik a nyári játékok megtartásához, amelyet biztonságosnak ígérnek. Az eseményt a koronavírus-járvány miatt halasztották idénre, a megnyitó ünnepség a tervek szerint július 23-án lesz.

Rendkívül súlyos gazdasági hatásai lehetnek a jövőre nézve a koronavírus-pandémiának. A témáról ide kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra