Koronavírus: járványcsúcsot okozhat az omikron

Friss kutatások szerint le kell számolni azzal a korábbi vélekedéssel, hogy az omikron a COVID-vírus enyhébb változata.

Nem okoz kisebb kórházi terhelést az omikron, mint a korábbi vírusvariánsok - derül ki a dán járványügyi hivatal friss elemzéséből. Azaz a várakozásokkal ellentétben az új mutáció okozhat legalább olyan súlyos, ha nem súlyosabb járványhullámot, mint az eddigiek - írta a Népszava .

Az omikron járványcsúcsot okozhat.
Az omikron járványcsúcsot okozhat. Fotó: Getty Images

Koronavírus: a Google kirúgja az oltatlan dolgozókat.

A dániai járványügyi hivatal hétfőn közölt tanulmánya szerint országukban hasonló arányban kerülnek kórházba az omikron variánssal fertőzöttek, mint az egyéb variánsoktól megbetegedettek. Szakértők szerint ez egyértelműen azt jelzi, hogy le kell számolni azzal a korábbi vélekedéssel, hogy az omikron a COVID-vírus enyhébb változata. A közölt tanulmány szerint Dániában vasárnap estig 3437 omikron-fertőzöttet találtak, közülük 37-en kerültek kórházba, azaz a megbetegedettek 1,1 százaléka. Az előző vírusváltozatok által megbetegített 88 940-ből 666-uknak volt szüksége kezelésre, azaz mintegy 0,7 százalékuk került kórházba.

Egy hazai járványügyi szakember szerint az omikronnak legalább két előnye van a járványvédelemmel szemben: az egyik, hogy gyorsabban terjed; a másik, hogy elég nagy százalékban ki tudja kerülni mind az oltásokkal, mind a betegség átvészelésével szerzett immunvédelmet. Ez gyakorlatilag óriási előnyt jelet a vírus számára, ezért rövid idő alatt nagyon gyors felfutást, járványcsúcsot okozhat, azaz rövidebb idő alatt több embert képes megbetegíteni, ami az ellátórendszerre is nagyobb terhet ró. Ezért a kizárólag a védőoltásokra alapozott védekezés kevés lesz az omikronnal szemben. Közösségi intézkedésekre volna szükség, olyanokra például, mint a maszkhasználat szigorítása, a fizikai távolságtartás, a zárt terekben tartózkodók számának korlátozása, mondta a lapnak a szakértő.

Megváltozott a vírusos megbetegedések szezonalitása, a járvány miatti lezárások ugyanis a kórokozók terjedését is jelentősen befolyásolták.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +1 °C
Minimum: -6 °C

Döntően erősen felhős vagy borult, északkeleten azonban változóan felhős időre számíthatunk, utóbbi tájakon hosszabb-rövidebb napos időszakok is várhatóak. Este észak, északkelet felől elkezd kiderülni az ég. Csapadék nem valószínű. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1, +3 fok között alakul. Késő estére -8 és -1 fok közé csökken a hőmérséklet. A napokban hidegebb levegő érkezik fölénk, emiatt az érzékeny idegrendszerűek kellemetlen hidegfronti tüneteket tapasztalhatnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra