Különleges vendégeket fogadtak a tűzoltók

Autizmussal élő fiatalok látogattak el a salgótarjáni tűzoltókhoz. Mutatjuk, hogyan sikerült a találkozás.

„Az Abigél Közhasznú Egyesület kezdeményezésére több autista fiatal kaphatott bepillantást a salgótarjáni hivatásos tűzoltók életébe” – közölte Facebook-oldalán a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A találkozásról fotókat is megosztottak, ezeket az alábbi galériában nézheted meg.

gallery-image
gallery-icon
Galéria

Első találkozás a tűzoltókkal

Mint írták, ezek a fiatalok kevésbé láthatóak a társadalom számára, mert kommunikációjukban és együttműködési, társas készségeikben markánsabban érintettek. „Komoly kihívást jelenthetnek a mindennapi szituációkban a társadalom különböző szereplői számára, ugyanakkor veszélyeztetettebbek is, gyakrabban kerülhetnek bajba” – fogalmaztak.

Az autizmus tüneteiről és kezeléséről itt olvashatsz bővebben.

Ez a találkozás lehetőséget biztosított arra, hogy a fiatalok olyan helyzetben találkozzanak először a tűzoltókkal, amikor még nincs baj és nincsenek megrémülve egy ismeretlen helyzetben. Mivel így közelről megnézhették a tűzoltóautót és a bevetési ruhába öltözött tűzoltókat, egy éles helyzetben már valószínűleg könnyebb lesz az együttműködés.

A fiatalokat Angyal Pál Tibor tűzoltó alezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője, valamint a salgótarjáni parancsnokság „C” szolgálati csoportja vezette körbe. A nem mindennapi vendégek végignézhettek egy próbariasztást, felülhettek a készenléti szerekre, felpróbálhatták a tűzoltók védőruháját, valamint a létraszert is láthatták működés közben.

Ottlétük során sok új és érdekes információt hallhattak, valamint új ismerősöket is szereztek, akikről most már tudják, hogy a bajban mindig számíthatnak rájuk” – írták posztjukban a tűzoltók.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Tumormarkerek a laborleleten: biztosan rákot jeleznek?

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +22 °C
Minimum: +11 °C

Az ország nyugati kétharmadán nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, és többfelé - főként a Dunántúl nyugati felén - várható tartós, kiadós eső. Előterében továbbra is kialakulhatnak záporok, néhol zivatar is. A keleti harmadban ezzel szemben továbbra sem valószínű csapadék, és a felhőzet is vékonyabb, szakadozottabb lesz. A Dunántúlon élénk, olykor erős lesz a szél, az északnyugati tájakon hajnaltól már viharos lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 17 fok között várható, de a szeles északnyugati tájakon ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Napközben kettős fronthatás dominál, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra