Megdöbbentő, mennyi műanyagot eszünk meg

Az emberek fejenként átlagosan 50 ezer műanyagrészecskét esznek meg és hasonló mennyiséget lélegeznek be minden évben - állítja egy új tanulmány. A szakértők szerint azonban a valós mennyiség ennek sokszorosa is lehet.

Egy év alatt hatalmas mennyiségű műanyagrészecske jut az emberek szervezetébe a kutatók szerint. A pontos számot azonban egyelőre nehéz meghatározni, eddig ugyanis az ételek és italok csak kis csoportjánál vizsgálták a műanyag-fertőzöttség mértékét. A szakértők ugyanakkor úgy vélik, a palackozott vizek gyakori fogyasztása drámaian megnöveli az elfogyasztott nanorészecskék mennyiségét.

műanyag, mikroműanyag, műanyaghulladék, szennyezett ételek, szennyezett víz
Írd ide a képaláírást

Mekkora veszélyeket rejt a műanyag?

A mikroműanyag megemésztésének egészségre gyakorolt hatása egyelőre ismeretlen, de vélhetően mérgező anyagok szabadulhatnak fel belőlük. Ráadásul egyes részecskék olyan kicsik is lehetnek, hogy behatolhatnak az emberi szövetekbe, ahol immunreakciót válthatnak ki.

Az palackozott víz átlagosan 22-szer több mikroműanyagot tartalmaz, mint a csapvíz. Az, aki kizárólag palackozott vizet iszik, évente akár 130 ezer műanyag részecskét is bevihet a szervezetébe csakis ebből a forrásból, míg a csapvízből "csupán" 4000 részecskét.

A mikroműanyag általi szennyezettség problémája a világon mindenütt jelen van. A tudósok mindenhol mikroműanyagot találtak: a levegőben, a talajban, folyókban és a világ legmélyebb óceánjainak fenekén, palackozott vízben, a csapvízben, a tengeri herkentyűkben és a sörben is. Októberben pedig első alkalommal találtak műanyagot emberi székletmintában is, bizonyítva, hogy az emberek is beviszik a szervezetükbe a műanyagot. Az óvatos becslések szerint a felnőttek átlagosan 50 ezer, a gyerekek pedig 40 ezer mikrorészecskét nyelnek le évente.

A tudósok egyelőre nem tudják, mi történik a belélegzett mikrorészecskékkel , de a most publikált tanulmány szerint a legtöbb belélegzett részecske megemésztődik, nem pedig kiköhögi vagy kitüsszenti az adott személy.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra