Öngyilkos akart lenni, rendőrkutya mentette meg

Egy szolgálati kutya szagolta ki egy 27 éves férfi tartózkodási helyét, így sikerült megmenteni az öngyilkosságot fontolgató fiatalembert.

Végzetes lépésre szánta el magát egy férfi Csurgón, szolgálati kutyával bukkantak a nyomára – adta hírül a police.hu-n a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Imax
Imax, a személykereső kutya bukkant az eltűnt férfi nyomára. Fotó: Somogy vármegyei rendőrség / Facebook

Összevagdosta magát, majd lelépett

Mint írták, augusztus 3-án délben érkezett a bejelentés egy aggódó hozzátartozótól, amely szerint egy 27 éves férfi – öngyilkossági szándéktól vezérelve – több helyen is megvágta magát, majd elment valahová.

A csurgói körzeti megbízottak azonnal az eltűnt férfi felkutatására indultak, mégpedig egy nagyatádi határrendész kollégájuk és Imax nevű személykereső kutyája társaságában. „A szolgálati négylábú hamar szagot fogott, és egy fás, bokros részen egészen az eltűnt személyig vezette az egyenruhásokat” – áll a tájékoztatásban. Végül a rendőrök kihívták a mentőket, akik kórházba szállították a 27 éves sérültet.

Ha úgy érzed, hogy segítségre lenne szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116, 123, vagy 06/80-820-111-es telefonszámot! Ha öngyilkossági gondolataid vannak, olvasd el ezt az oldalt! Ha pedig másért aggódsz, ezt az oldalt keresd fel!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Négyszer is megjárta az El Caminót a nyolcvankét éves Sebestyén György

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +14 °C

A Dunántúlon gomolyfelhők zavarják időszakosan a napsütést, és már a keleti országrészben is szakadozik a felhőzet, de arrafelé maradnak tartósan borult tájak is. A csapadékrendszer fokozatosan gyengül, legtovább északkeleten tart ki a tartós eső. Emögött elsősorban a Dunától keletre helyenként záporok is kialakulhatnak. Az északnyugati, északi szél a keleti harmad kivételével sokfelé lesz erős, helyenként viharos. Késő délutántól kezd veszíteni erejéből a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 21 és 26 fok között valószínű, ennél hűvösebb idő a tartósan felhős, csapadékos keleti, északkeleti tájakon lehet. Fronthatásokra nem figyelmeztetnek a mai napon a meteorológusok.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra