A sebkezelés története szinte egyidős az emberiséggel, hiszen már évezredek óta felfedeztük, hogy a bőrünkön keletkező kisebb-nagyobb sérülések kitisztítása és elfedése segíti a gyógyulást, illetve bizonyos fokú védelmet jelenthet az elfertőződéstől . Hosszú idő telt el azóta, hogy őseink az akkori tudásuk szerint ellátták a horzsolásokat és zúzódásokat, a koncepció azonban a modern okoskötések korában is ugyanaz maradt. A cél most is az, hogy az immunrendszer legkülső vonalát képező bőr folytonosságát olyan módon helyettesítsék a sérült területen, hogy az meggátolja a kórokozók bejutását a szervezetbe. Cikkünkben összefoglaljuk, hogyan változott a sebkezelés módszertana az évszázadok alatt.
Méz, sör és bor volt az ókori sebkezelés alapja
A témában készített egyik legrégebbi dokumentum egy Kr.e. 2200-ból származó agyagtábla, amelyen a sebkezelés három gyógyító lépését írják le: a sebek lemosását, a gyógyító tapaszok elkészítését és a seb bekötését. Ezeknek a gyógyító tapaszoknak az alapja az agyag vagy a sár volt, amelybe különböző gyógynövényeket kevertek. Habár elsőre furcsának tűnhet, de ezek a pakolások valóban hasznosnak bizonyultak, hiszen valamennyire lezárták a sebet a kórokozók elől, a növényi hatóanyagok pedig segítették a gyógyulást. A tapaszokba nagyon gyakran kevertek növényi olajokat is, ezek ugyanis nem kedveztek a baktériumok terjedésének, ráadásul az olajjal átitatott kötés sem ragadt bele olyan könnyen a sebbe.
Az ókori Egyiptomban az orvoslás területén is kimagasló eredményeket értek el, valószínűleg itt készítették az első sebtapaszokat is, amihez méz , zsír és növényi rostok keverékét használták. Ez a pakolás védhette a sebet a baktériumoktól, meggátolta a fertőzések kialakulását, egyben a seb felszívódását is segítette. Mézet egyébként sok más kultúra, például az indiaiak és a görögök is használtak orvosi célokra, az ókorban az egyik legelterjedtebb sebkezelő anyagnak számított. Emellett az egyiptomi orvosok zöld színű festékkel kenték be a bekötözött sebeket, ugyanis ezt az élet színének tartották. De nem csak spirituális szerepe volt ennek az eljárásnak, a festék ugyanis rezet tartalmazott, ami szintén gátolta a baktériumok szaporodását.
A sumérok a sebkezelés részeként speciális söröket vetettek be. Egy korabeli feljegyzés szerint a seb ellátásához össze kell keverni némi fenyőolajat, faggyút, százszorszépet, tamariskát, tejet és sört, majd az ebből készült főzetből kell a sérült területre borogatást készíteni. Görögországban pedig ecettel és borral mosták le a sebet, mielőtt bekötözték volna, a sebtisztítás fontosságát egyébként is több hippokratészi irat hangsúlyozta. A görögök megkülönböztették a "friss", vagyis akut, valamint a nem gyógyuló , azaz krónikus sebeket, a makacs fekélyek kezelésére pedig a legédesebb borokat javasolták.
20. század - a sebkezelés forradalma
Már a Kr. e. 5. századtól a gézként ismert pamutszövettel kötözték be a sebeket, bár sokfelé gyapjúból vagy selyemből készült kötszereket is alkalmaztak. A gézzel a probléma sokszor az volt, hogy a sebgyógyulás során hozzátapadt az érintett felülethez, majd újra felszakította azt, amikor megpróbálták eltávolítani. Hogy ezt elkerüljék, a gézt különböző anyagokba áztatták a felhelyezés előtt. Hatékonyságának és egyszerű előállításának is köszönhetően azonban a géz a mai napig az egyik leggyakrabban használt kötszer világszerte.
A sebkezelés a 20. századtól indult komoly fejlődésnek az első antiszeptikus készítmények elterjedésével. Az antibiotikumok kifejlesztésének köszönhetően egyre kevesebb seb fertőződött el, és jelentősen lecsökkent a sérülések miatt elhunytak száma is. Többféle kötszerrel is kísérleteztek ezekben az évtizedekben, a második világháborúban - főként az égési sérültek ellátására - például sterilizált celofánkötést is használtak, az 1920-as évek elején pedig az amerikai feltaláló, Earle Dickson kifejlesztette a ma ismert ragtapaszok elődjét, amelyet főleg kisebb vágások, horzsolások ellátására ajánlott. Szintén a világháború időszakában kezdtek el használni kalcium-alginát-tartalmú kötözőszereket is, amelyek a sebváladékkal kölcsönhatásba lépve ideális, nedves környezetet hoznak létre a gyógyuláshoz. Erősen váladékozó sebek ellátására pedig kifejlesztettek olyan nagy nedvszívó képességű, puha poliuretán habkötszereket is, amelyek nedves sebkörnyezettel segítik a gyógyulást.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Napjainkban már több ezer sebápolási termék létezik, a paletta pedig napról napra bővül olyan innovatív készítményekkel, amelyek eddig soha nem látott mértékben segítik a sebgyógyulást és csökkentik a hegesedés mértékét. Kifejlesztettek már olyan intelligens kötéseket is, amelyek figyelemmel kísérik, hogy a sérült felületen kialakul-e gyulladás vagy megfelelő-e az oxigenizáció. Kísérleteznek olyan kötszerekkel is, amelyek meggyorsítanák a véralvadási folyamatot, illetve valamilyen módon (például a színük változtatásával) jelzik az orvosnak és a betegnek is, ha valami gond van a gyógyulási folyamatokkal.
Napjainkban ráadásul a sebgyógyulást többféle vény nélkül kapható krémmel is felgyorsíthatjuk. A bennük lévő vitaminoknak és antiszeptikus szereknek köszönhetően ezek védenek a fertőzésektől és serkentik az új szövetek képződését is, így a sebek gyorsabban és szebben gyógyulhatnak a hatásukra.
