Szörnyű családi titkot fedett fel a TikTok

A saját apjuk adta el az ikerlányokat, akik így 19 éven át nem is tudtak egymásról.

A 21 éves Ano Sartania élete egy csapásra megváltozott, amikor a barátai elmesélték neki, hogy a hasonmását vélték felfedezni a TikTok-on. Annyira tökéletes volt a hasonlóság, hogy először azt hitték, Anot látták kékre festett hajjal. Miután barátai megmutatták a videót a lánynak, ő elkezdte keresni a hasonmását, így kötött ki egy grúz Facebook-csoportban, amelyben szétszakadt családok történeteit osztották meg. Itt bukkant rá a hasonmására, Tako Khvitiáraszámol be a modern Két Lotti történetről a Mirror.

A saját apjuk adta el őket

Kiderült, hogy ikertestvérek, akiket illegálisan örökbe adtak két gazdag családnak, így csecsemőként elszakították őket egymástól és grúz anyjuktól. Sartania a fővárosba, Tbiliszibe került, Khvitia a Fekete-tenger melletti kisvárosba, Zugdidibe. A 21 éves lányoknak az anyjuk ismerte el a történteket, és arra is fény derült, hogy az apjuk volt az, aki bosszúból el akarta adni a lányokat, mert úgy vélte, nem az ő gyerekei.

A két nő 19 évesen találkozott először egy tbiliszi metróállomáson. Kiderült, hogy testvéreik is vannak, és hogy a vérszerinti anyjuk Németországban él. Annak ellenére, hogy a lányok nem ismerték egymást, hasonló az érdeklődésük, mindketten imádnak például táncolni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban kevésbé felhős, napos tájak is valószínűek. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl a levegő. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra