Tízezrek halálát okozta a hőség tavaly

Több mint 61 ezren vesztették életüket a tavalyi hőhullámok miatt Európában. A legtöbb haláleset Olaszországban történt.

Európában több mint 61 ezer, hőség okozta haláleset történhetett a tavaly nyári hőhullámok idején - közölte a barcelonai Globális Egészségügyi Intézet. A kánikulában leginkább érintett mediterrán országok közül Olaszországban 18 010, Spanyolországban 11 324 haláleset történt tavaly, míg az Egyesült Királyságban 3469 ember vesztette életét a hőség miatt.    

hőség hőhullám kánikula
A legtöbb haláleset Olaszországban történt. Fotó: Getty Images

A nők aránytalanul nagy mértékben váltak tavaly a hőség áldozatává: a népességen belül 56 százalékkal több nő halt meg a hőség miatt, mint férfi. Az európai hőhullámokban tavaly mintegy tízszer annyi 80. életévét betöltött nő halt meg, mint 64 év alatti, a 80 év feletti férfiak elhalálozásának aránya pedig a háromszorosa volt a 64 évnél fiatalabb férfiakénak.    

A kutatók 2022. május 30. és szeptember 4. között több mint 45 millió halálozási adatot elemeztek 35 európai országban. Az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) a tavalyi nyár folyamán a halálozások ugrásszerű növekedését jelentette kontinensszerte, ám először fordult elő, hogy ezeket az eseteket kifejezetten a hőséggel hozták összefüggésbe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Életem végéig szednem kell a magas vérnyomás gyógyszert?
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
újraélesztés
Összeesett a férfi, leállt a légzése – segítségnyújtás helyett többen is fotózni kezdték
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +6 °C
Minimum: +3 °C

Általában borult, párás, ködös időre van kilátás, de délen és keleten szakadozottabb marad a felhőzet, illetve napközben fokozatosan ritkul, egyes részeken fel is oszlik a köd, így arrafelé hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüt. A szitálás mellett északon néhol gyenge eső sem kizárt. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás, tartósabban ködös tájakon 3 és 8 fok között alakul, míg a kevésbé felhős déli és keleti tájakon ennél több fokkal enyhébb lehet az idő. Késő este 0 és +7 fok közötti értékekre számíthatunk. Nincs fronthatás, a tartós köd azonban nem tesz jót a hangulatunknak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!