Többen is vészhelyzetbe kerültek a hétvégén a Balatonon

Noha számos strand bezárt már a Balaton partján, az elmúlt hétvégén így is sok fürdőző szorult segítségre.

Szombaton egy mellkasi fájdalomra panaszkodó beteghez riasztották a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) Rupert mentőhajóját. A férfi egy hajón lett rosszul Balatonfűzfő előtt. Miután megvizsgálták, a vízimentők partra szállították, ahonnan aztán az Országos Mentőszolgálat szállította kórházba – olvasható a VMSZ vasárnap esti Facebook-bejegyzésében.

Ugyancsak szombaton az Alfa sürgősségi mentőhajó az egyik révfülöpi strandra vonult, ahol a fürdőzők húztak ki a partra egy, a vízben rosszul lett nőt. A vízimentők a helyszínre érve azonnal megkezdték az újraélesztést, amelyhez a nem sokkal később szintén kiérkező légimentők is csatlakoztak. Végül sikerült megmenteni a beteg életét, akit aztán helikopterrel vittek kórházba. Később a badacsonyi hajóállomásról is mentőhelikopterrel kellett elszállítani egy nőt, akinek elveszítette az eszméletét.

A VMSZ egységei szombat délután a megerősödő szél és másodfokú viharjelzés miatt több SUP-ost is figyelmeztettek, két kajakozót és két csónakázó kamaszt pedig kisegítettek a partra, mert maguktól már nem tudtak volna kievezni. Ezenkívül egy vitorlást is kivontattak a kikötőbe, amelynek eltört a kormánya. Vasárnap a Rupert személyzete egy vízben rosszul lett férfihez vonult ki Balatonfűzfőre. A beteget a helyszíni ellátás után az Országos Mentőszolgálat szállította kórházba.

A strandokon szolgálatot teljesítő vízimentők 17 könnyű sérültet láttak el a hétvége során.

Többeket a rendőrök mentettek ki

Szombat-vasárnap a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai hét esetben összesen tizenegy személyt mentettek ki a tóból – közölte hétfő reggel a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Mint írják, többen keveredtek olyan helyzetbe, amelyből a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudtak volna biztonságosan kikerülni. Elsodródott gumimatracosokat és SUP-osokat, bajbajutott kajakosokat, valamint műszaki hibás vitorlásokat segítettek ki szorult helyzetükből. Az egyenruhások a történtek kapcsán hangsúlyozzák: elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, és ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

Borítókép: VMSZ/Facebook

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Tumormarkerek a laborleleten: biztosan rákot jeleznek?

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, és továbbra is többfelé várható váltakozó intenzitású eső, szitálás. Hosszabb szünet a csapadékban elsősorban az északkeleti országrészben lehet, arrafelé fordulhatnak elő hosszabb szakadozások a felhőzetben. A Dunántúlon az erősen viharos, károkozó szélrohamok esélye a nap folyamán csak lassan csökken, arrafelé még a késő délutáni, kora esti órákban is előfordulhatnak erős, viharos széllökések. Az ország keleti felén csupán időszakosan élénkül meg a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között valószínű, de északkeleten pár fokkal melegebb lehet az idő. Késő este többnyire 9 és 15 fok közötti értékeket mérhetnek. Napközben továbbra is kettős fronthatás dominál majd, ami sokaknál okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra