Hogyan műttessük meg visszerünket?

A kutatási eredmények szerint a lézeres kezelés nem múlja felül a szabványos sebészeti eljárást a visszér kezelésében. Egy széles körű tanulmány kimutatta, hogy két évvel a kezelés után nincs jelentős különbség a két eljárás esetében az új visszerek kialakulásának szempontjából.

A műtéti úton eltávolítják az eret. A beavatkozás biztonságos és hatékony ugyan, számos betegben mégis új visszerek fejlődnek ki az erek újranövekedése következtében.

Az endovénás lézeres abláció egy alternatív eljárás, mely során lézerrel semmisítik meg a visszeret. Magasabb ára ellenére egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mivel kevésbé invazív, mint a hagyományos műtét. Korábban kevés kutatás született a lézeres kezelés és a műtét összehasonlításával kapcsolatban. A hamburgi Saarland Egyetemi Kórház kutatói, Dr. Knuth Rass vezetésével 400 beteget osztottak be a két eljárás valamelyikére. A két év múlva elérhető 316 beteg közül a lézeres kezelésen átesettek 16 százalékában újult ki a visszér. A műtéten átesettek körében ugyanez a szám 23 százalék volt, ami a kutatók szerint elég elenyésző ahhoz, hogy akár a véletlennek lehessen betudni.

Az Archives of Dermatology szaklapban megjelent tanulmány szerint a mellékhatások tekintetében is voltak eltérések. A lézeres kezelésen átesettek közül többen tapasztaltak vérrög okozta duzzanatot, fájdalmat a beavatkozás után illetve bőrelszíneződést. A műtéten átesett betegeknek viszont átlagosan másfél nappal tovább tartott, mire újra visszatérhettek munkahelyükre.

A kutatók összességében arra a következtetésre jutottak, hogy a két eljárás egyformán hatékony, és a páciensek 98 százaléka állította, hogy amennyiben orvosilag szükségessé válna, újra alávetné magát a rajta elvégzett beavatkozásnak.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban délelőtt még vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet, így ott némi szűrt napsütés előfordulhat. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé újra megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra