2,3 fokkal emelkedhet az átlaghőmérséklet

A már a levegőben lévő szén-dioxid miatt nagyjából 2,3 Celsius-fokkal fog emelkedni a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest amerikai és kínai kutatók szerint. A szakemberek a Nature Climate Change című folyóiratban publikálták az erről szóló tanulmányukat.

  • Éghajlati vészhelyzet kihirdetését követelik - a részleteket olvassa el korábbi cikkünkben .
  • A Texasi Egyetem klímakutatója, Andrew Dessler és a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratóriumnál (LLNL), valamint a kínai Nankingi Egyetemen dolgozó kollégái úgy számították ki az úgynevezett "büntető" - vagyis a már kibocsátott üvegházhatású gázok miatt mindenképpen bekövetkező - melegedés mértékét, hogy figyelembe vették, hogy a bolygó egyes területei eltérő ütemben melegszenek , és azok a térségek, amelyek eddig nem melegedtek gyorsan, előbb-utóbb behozzák a lemaradásukat.

    2,3 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest.
    2,3 Celsius-fokkal emelkedhet a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest. Fotó: Getty Images

    A szakember szerint azonban az, hogy a melegedés mértéke meghaladja a nemzetközi célkitűzéseket - vagyis a globális átlaghőmérséklet emelkedésének jóval 2, de inkább 1,5 Celsius-fok alatt tartását az iparosodás előtti szinthez képest -, nem jelenti azt, hogy az emberiség elvesztette a harcot a globális felmelegedéssel szemben.

    "A melegedés üteme teszi az éghajlatváltozást annyira szörnyűvé"

    Amennyiben sikerül belátható időn belül elérni a zéró szén-dioxid-kibocsátást , akkor a 2 Celsius-fokos globális melegedést sikerülhet évszázadokra kitolni, elegendő időt biztosítva az emberiségnek az alkalmazkodáshoz. "A melegedés üteme teszi az éghajlatváltozást annyira szörnyűvé. Ha 100 ezer év alatt kell hozzászoknunk néhány Celsius-fokos melegedéshez, az nem jelentene akkora problémát. Azzal megbirkóznánk. Ám ugyanennyi emelkedés száz év alatt, már nagyon rossz lenne" - jegyezte meg Dessler.

    A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

    Olvasd el aktuális cikkeinket!

    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +15 °C
    Minimum: +9 °C

    Főként északnyugaton és északkeleten szakadozik fel a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt majd a nap, másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég. Időszakos eső, zápor - a kevésbé felhős tájak kivételével - több helyen is előfordulhat. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk, néhol erős széllökések kísérik az északias szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a naposabb tájakon lehet. Fronthatással nem kell számolni.

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Hogy érzed most magad fizikailag?

    Hogy érzed magad?

    Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


    Milyen most a lelkiállapotod?

    Hogy érzed magad?

    Legjobban:
    Győr-Moson-Sopron
    Legrosszabbul:
    Jász-Nagykun-Szolnok
    Kezdjük újra