A tudósok 99,9 százaléka szerint ez okozta a klímváltozást

A klímaváltozást a tudósok 99,9 százaléka szerint az emberi tevékenység okozta - számolt be egy új tanulmány alapján a The Guardian.

Az üvegházhatást okozó gázok hatásának tudományos bizonyossága mára az evolúcióval és a lemeztektonikával kapcsolatos egyetértés szintjéhez hasonló mértékű - állítják a közel 90 ezer éghajlattal kapcsolatos tanulmányt megvizsgáló szerzők. Ez azt jelenti, hogy a szakértők körében nincs kétség afelől, hogy a fosszilis tüzelőanyagok, például az olaj, a gáz, a szén, a tőzeg és a fa elégetése felmelegíti a bolygót, szélsőségesebb időjárást okozva.

Ugyancsak friss hír, hogy a Climate Council független környezetvédelmi szervezet jelentése szerint a fejlett országok közül Ausztrália tesz a legkevesebbet a 2015-ös párizsi klímaegyezményben a globális felmelegedés korlátozására megfogalmazott kötelezettségvállalások terén.

Egy korábbi, 2013-as felmérés szerint az 1991 és 2012 között megjelent tanulmányok 97 százaléka támogatta azt az elképzelést, hogy az emberi tevékenység megváltoztatja a Föld éghajlatát. Ezt frissítette és bővítette a Cornell Egyetem tanulmánya, amely azt mutatja, hogy a szkeptikus hangok mára szinte teljesen eltűntek, mivel egyre több a bizonyíték a fosszilis tüzelőanyagok elégetése és az éghajlat megváltozása közötti kapcsolatra.

A klímaváltozást a tudósok 99,9 százaléka szerint az emberi tevékenység okozta.
A klímaváltozást a tudósok 99,9 százaléka szerint az emberi tevékenység okozta. Fotó: Getty Images

A 2012 és 2020 novembere között megjelent, lektorált szakirodalom legújabb felmérését két szakaszban végezték el. A kutatók először egy háromezer tanulmányból álló véletlenszerű mintát vizsgáltak meg, és ezek között mindössze négy olyan cikket találtak, amely kételkedett abban, hogy a klímaváltozást az ember okozta. A második fázisban a több mint 88 ezer tanulmányt tartalmazó teljes adatbázisban kerestek rá olyan, az éghajlatváltozással kapcsolatos szkepticizmushoz kapcsolódó kulcskifejezésekre, mint például a "természetes ciklusok" vagy a "kozmikus sugárzás". A szűrés segítségével 28 tanulmányt találtak, amelyek mind kisebb folyóiratokban jelentek meg.

Nincs olyan, aki kételkedne

Az Environmental Research Letters című folyóiratban kedden közzétett tanulmány szerzői szerint eredményeik azt jelzik, hogy a szakértők körében a szkepticizmus mára eltűnőben van. "Az ügy ténylegesen lezárult. A tudományos közösségben nincs már olyan tekintély, aki kételkedne az ember okozta éghajlatváltozásban" - jelentette ki a tanulmány vezető szerzője, Mark Lynas, a Cornell Egyetem vendégkutatója.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Az éghajlatváltozás is beleszólt az emberi evolúcióba .

Ez egybecseng az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) augusztusban közzétett véleményével, amely szerint "egyértelmű, hogy az emberi tevékenység hatása melegítette fel a légkört, az óceánokat és a szárazföldet".

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra