Az ország területén korábban rendkívül ritkának számított, ám az utóbbi időben egyre gyakrabban bukkan fel a délvidéki poszméh. Termete és dongó hangja riadalmat kelthet, de valójában egy szőrös, békés óriásról van szó, amely ráadásul őshonos hazánkban. Ma már szinte az egész országban jelen van, és ennek mindannyian örülhetünk – írja a 24.hu.
A méhvilág békés óriásai
A nagyüzemi mezőgazdaság, a környezetszennyezés és a természetes élőhelyek drasztikus visszaszorulása miatt a beporzók száma világszerte jelentősen lecsökkent. Termesztett haszonnövényeink kétharmadának szaporodása függ valamilyen módon az állatok segítségétől. Hazai viszonylatban a legismertebb beporzók a háziméhek, de rajtuk kívül több ezer rovarfaj végzi fáradhatatlanul a növények megporzását, a többi között mintegy 700 vadméhfaj, szúnyogok, legyek, lepkék tömegei.
Beporzók sikeres terjedéséről viszonylag ritkán adnak hírt, ezért is örömteli, hogy a délvidéki poszméh már országszerte jelen van. Magyarországon őshonos, ám korábban meglehetősen ritka fajként tartották számon, jelenlétéről a XX. század első feléből is csak szórványos adatok származnak. Nem véletlen az sem, hogy ez az első poszméhfaj, amelyet hazánkban természetvédelmi oltalom alá helyeztek még az 1980-as években. Egyetlen példány természetvédelmi értéke ma 50 ezer forint.
Meglepő módon a siker hátterében a klímaváltozás áll, a Kárpát-medence melegedő, egyre inkább a Mediterráneumot idéző éghajlata ugyanis kedvez a délvidéki poszméhnek. Emellett valószínűleg az állat is sikeresen alkalmazkodott az ember közelségéhez és életmódjához az évtizedek alatt.
A faj mintázata alapján viszonylag jól felismerhető, a koromfekete, hosszú és puha kitinszőrök borította testen két vastag, sárga vonal húzódik keresztben, egy a tor elején, egy a tor végén. A méhek csoportjának legnagyobb termetű képviselői közé tartoznak, a királynő a három centiméteres testhosszt is eléri. Félni tőlük mégsincs okunk, rendkívül békés teremtményekként ismerik őket, amelyek méretes fullánkjukat csak ritkán használják.