Kutatók az ausztráliai Curracurrang régészeti lelőhelyen számos dingócsontvázat találtak. A radiokarbonos kormeghatározás kimutatta, hogy a legrégebbi maradványok 2000-2300 évesek lehetnek, és egészen a gyarmatosítás korszakáig folytatták a dingók eltemetését a területen - írja az IFLScience. "Nem minden tábori dingót temettek el rituálisan, de azokat a példányokat, amelyeket igen, szinte pont ugyanúgy helyezték örök nyugalomra, mint az embereket" - magyarázta a tanulmány szerzője, Dr. Loukas Koungoulos. "Ez tükrözi az emberek és a dingók közötti szoros kapcsolatot és a dingók majdnem emberi státuszát."
Bár az európai telepesek már a 19. században megfigyelték az őslakos közösségek és a dingók közötti kapcsolatot, az új eredmények azt sugallják, hogy ez a kötődés sokkal mélyebb lehetett, mint korábban gondolták. A gyarmatosítók szerint az ausztrál őslakosok rendszeresen vettek el kölyköket a vadon élő dingóktól, hogy őrkutyaként vagy a vadászatok során használják őket. Az állatok viszont általában visszatértek a vadonba, amint körülbelül egyéves korukban elérték az ivarérettséget.
A most talált leletek között viszont 6-8 éves dingók maradványait is megtalálták, ami alapján idős korukig az emberek mellett maradhattak. Eközben az erősen kopott fogak arra utalnak, hogy ezek az állatok nagy csontokat rágtak, ami azt jelenti, hogy valószínűleg emberek etették őket maradék élelemmel.
Ez is érdekelhet
A felfedezés tovább erősíti a vitát a dingókról, miszerint egyfajta házikutya-e vagy vadon élő faj. Mindkettő mellett szólnak érvek. Egyrészt a dingók nem felelnek meg a háziasítás hagyományos kritériumainak, mivel nem mutatnak szelektív tenyésztésből származó biológiai változásokat és nem függenek az embertől. Az újonnan talált leletek viszont szoros viszonyra utalnak. Összefoglalva a friss felfedezéseket, a kutatók azt mondják, hogy "bár a háziasításra vonatkozó bizonyítékok továbbra sem végérvényesek", egyértelmű, hogy az őslakosok élethosszig tartó kapcsolatot alakítottak ki a dingókkal.
