A legnagyobb tévhit a macskákról

A kutyák szinte a hűség és a barátság szinonimái. De mi a helyzet a macskákkal? Valóban olyan antiszociálisak, mint gondolnánk?

Félreismertük kedvenceinket

A macskákról általános vélekedés, hogy antiszociális állatok, és nem képesek igazán kötődni az emberekhez. Sőt sokan kifejezetten rosszindulatúnak tartják a cicákat. Sokszor hallani például olyan történeteket, hogy megérzik, ha valaki nem szereti őket, és ezért direkt azt az embert környékezik meg. A leggyakoribb macskákkal kapcsolatos jó tanács pedig, hogy "ha jóban akarsz lenni velünk, akkor hagyd békén őket".

macska, cica, háziállat, állat viselkedése
Sokkal jobban szeret a macskád a közeledben lenni, mint gondolnád.

Ám az Oregon State University kutatói megállapították, hogy a macskákkal kapcsolatos előítélet nem teljesen állja meg a helyét. A friss tanulmány szerint ugyanis a fiatal vagy menhelyekről örökbefogadott macskák például kimondottan szeretik az emberek közelségét , főleg azokét, akik szívesen simogatják őket.

Étel, játék, simogatás

Kristyn R. Vitale, az állatok viselkedésének szakértője és a tanulmány vezető szerzője elmondta: a vizsgálat alatt azt vették észre, hogy a macskák jelentősen több időt töltöttek olyan emberekkel, akik törődtek velünk, mint azokkal, akik nem foglalkoztak a hízelgő kedvencekkel. Emellett a korábbi kutatások megállapították, hogy a macskák a legtöbb figyelmet az ételnek és a játékoknak szentelik.

Minden macska külön egyéniség, de akad néhány olyan szokás, amely szinte mindegyikükre jellemző. Szeretnek leverni dolgokat, imádnak dobozokba bújni, továbbá amikor csak tehetik, a gazdájuk mellé fekszenek az ágyban vagy a kanapén.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

Tehát míg a tanulmány középpontjában az áll, hogy a macskák nem feltétlenül antiszociális és maguknak való lények - bár próbálják ilyennek beállítani őket -, azt is fontos megjegyezni, hogy nyávogó házi kedvenceink viselkedése nagyban hasonlít az emberekéhez. A macskák is egyedi személyiségjegyekkel bírnak, ezért egyéni szükségleteik és igényeik is eltérőek, így a környezetükhöz való hozzáállásuk is számos tényezőtől függhet.

Forrás: https://www.petmd.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel, az északkeleti tájakon helyenként azonban zárt is lehet a felhőzet, ott néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szelet főként az északkeleti harmadban időnként élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet késő este 7 és 14 fok között alakul. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Heves
Kezdjük újra