Állatorvos: így vegyél búcsút a kedvencedtől

Fontos, hogy szeretetteljes és vigasztaló szavakat mondjunk egy háziállat utolsó pillanataiban.

Az egyik legnehezebb dolog a gazdi létben a búcsú pillanata – mondja Faith Banks. A közösségi médiában ismert állatorvos a Mirroron osztotta meg, hogyan reagálnak ilyenkor az emberek.

kutya elaltatása, búcsú, elmúlás, kimúlik, elpusztul
A búcsú pillanata mindig nehéz. Fotó: Getty Images

A búcsú sokféle lehet

Sok gazdi szívesebben van az állat mellett a mancsát fogva, amikor az elmúlik, míg mások inkább a folyosón várják meg, hogy az elaltatásnak vége legyen. Az állatorvos ugyanakkor fontosnak tartja, hogy szeretetteljes és vigasztaló szavakat mondjunk az utolsó pillanatokban, függetlenül attól, hogy mennyire fájdalmas végignézni az elmúlást. Az utolsó szavak ugyanis szerinte mély hatást gyakorolnak nemcsak az emberekre, hanem az állatokra is, hiszen ők képesek érzékelni az utolsó pillanataikban hozzájuk intézett szavakban rejlő érzelmeket.

Mint azt megosztotta: a gazdik sokszor mondják, hogy szeretlek, köszönöm, hiányozni fogsz, még találkozunk, várj meg... Van azonban egy szó, aminek kimondásával szerinte az állattulajdonosok hibát követnek el. A sajnálom szót ilyenkor nem szívesen hallom, mert úgy érzem, hogy ezek az emberek igenis sokat tettek a háziállatukért – fogalmaz Faith Banks. 

A 22 éves macskám múlt pénteken hunyt el, a karjaimban. Miközben átöleltem, elmondtam neki, hogy nagyon szeretem, hiányozni fog, és megköszöntem neki a feltétel nélküli szeretetét. Csak szerettem volna még többet ott lenni mellette, és úgy érzem, hogy bármit is mondtam, az nem is hasonlítható ahhoz, amit ő adott nekem az elmúlt 22 évben. Annyira hiányzik! Csak remélem, hogy érezte, amit én, szavakba ugyanis nem tudtam ezt önteni, egyszerűen ott és akkor elveszítettem a szavakat

– osztotta meg egy gazdi.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +12 °C
Minimum: +1 °C

A reggelre képződő köd és rétegfelhőzet északkeleten tartósabban megmaradhat, másutt fokozatosan megszűnik. Mindeközben délkelet felől tovább növekszik, főként hazánk délkeleti felén, harmadán olykor meg is vastagszik a felhőzet. E területeken néhol kisebb eső, zápor, a ködös tájakon szitálás nem kizárt. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósabban ködös, rétegfelhős vidékeken ennél akár több fokkal hidegebb is lehet. Késő este 0, +6 fok várható. Napközben egy melegfront hatása érvényesül, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra