Egyre többen táplálják nyers eledellel a kutyáikat. Bár a BARF-módszernek megvannak az előnyei, most a madárinfluenza jelenléte miatt kiemelten fontos, hogy hol vásárolsz be ehhez – hívta fel a figyelmet az azenkutyam.hu.
Ne vásárolj akárhol!
A NAV és a Nébih is kiemelt figyelmet fordított a baromfitermékek ellenőrzésére az elmúlt hónapokban. A vizsgálatok eredményeiből kiderült, hogy több ízben is szankcionálniuk kellett olyanokat, akik a közösségi média felületein árulták a fertőzött területekről származó baromfitermékeiket. Ebben az időszakban tehát kiemelten fontos figyelni ha nyersen eteted a kutyádat, hogy hol vásárolsz számára!
Magyarországon már 2020-ban megjelent, az utóbbi hónapokban pedig egyre jobban terjed a madárinfluenza-vírus. Az elsősorban vadmadarakat megtámadó betegséget a házi baromfik is elkaphatják, ebben az esetben teljes baromfitelepeket kell leölniük. A nagy bevételkiesést azonban egyesek úgy mérsékelnék, hogy például takarmánynak adnák el a húst, vagy a közegészségügyi ellenőrzéseket kikerülve termelői áruként értékesítenék, például a Facebook Marketplace-en vagy más Facebook-csoportokban.
„Az egészségügyben dolgozni nem rutinmunka” – Majorné Bukor Edit, az Év Ápolója
„Nálunk a csapatmunka életet menthet” – Poroszkai Germán István, az Év Mentőse
„Segíthetek valamiben? Ezt túl ritkán kérdezik az egészségügyben.” – Plank Krisztina, az Év Orvosasszisztense
„Mindenkinek szüksége van egy segítő kézre időnként” – Csernák Krisztina, az Év Civil Egészséghőse