A Lyme-kór tünetei és kezelése kutyáknál

A Lyme-kór az egyik leggyakoribb kullancsok által terjesztett betegség, ugyanakkor rendkívül ritkán, az esetek mintegy 5-10 százalékában okoz csak megbetegedést. A kórokozó a Borrelia burgdorferi nevű baktérium, amely a kullancs vérszívó tevékenysége során kerül a kutyába.

A Lyme-kór tünetei

A Lyme-kór magas lázzal járó heveny ízületi gyulladást okoz, amelynek legszembetűnőbb tünete az úgynevezett visszatérő sántaság. A gyulladás először a kullancs fertőzési helyéhez legközelebb levő végtagot érinti. Jellemző, hogy néhány napos antibiotikumkezelés hatására, sőt néha a nélkül is elmúlik, majd visszatér, és másik ízületen vagy ízületeken jelentkezik. Ilyenkor meleg, duzzadt és nagyon fájdalmas a végtag érintett része. Emellett gyakran levertség, láz, étvágytalanság is jelentkezik.

A megfigyelések alapján kijelenthető, hogy a betegség fiatal kutyákra jóval veszélyesebb, mint idősebb társaikra.

A fentiek mellett még egyéb tünetek is jelentkeznek:

  • feszes járás íves háttartással
  • az állatok érzékenyek az érintésre
  • nehézlégzés
  • a kullancscsípéshez közeli nyirokcsomók megduzzadnak.

A Lyme-kór okai

A Borrelia burgdorferi nevű baktériumot az Ixodes ricinus nevű kullancsfaj hordozza. Ez, mivel a nedves környezetet kedveli, általában a vastag avarral vagy aljnövényzettel borított erdőkben, cserjésekben és mocsaras területeken fordul elő, de gyakori a városi parkokban is. A fertőzést a vérszívás 2-3. napján adja át az élősködő a kutyának.

A Lyme-kór baktériumát a kullancsok adják át a kutyáknak
A Lyme-kór baktériumát a kullancsok adják át a kutyáknak

A Lyme-kór diagnózisa

A gazdit részletesen ki kell kérdezni a kórelőzménnyel kapcsolatban, különös tekintettel a Lyme-kór jellemző tüneteinek megjelenésére, illetve arra, hogy történhetett-e érintkezés a közelmúltban fertőzött kullanccsal.

Az állatorvos a vér szerológiai vizsgálatával (úgynevezett ELISA C6 peptid teszt) a baktérium ellen termelődött ellenanyagot mutatja ki, ez az eljárás azonban csak a betegség megjelenésének 4-6. hetétől kezdődően megbízható, és önmagában nem döntő jelentőségű.

Az állatorvos emellett vizelet-és székletvizsgálatot is végez, és az ízületi punctatum PCR-tesztjére is szükség lehet. A Borrelia burgdorferi által okozott akut ízületi gyulladás tünetei antibiotikumos kezelés hatására 3-5 napon belül enyhülnek. Amennyiben nem tapasztalunk javulást, az állatorvosnak új diagnózist kell felállítania.

Differenciáldiagnózisra minden esetben szükség van, mivel az arthritisnek több oka is lehet: például trauma, degeneratív ízületi gyulladások, illetve osteochondrosis dissecans (amely nagytestű fajták gyorsan növő fiatal egyedeiben fordul elő). Autoimmun betegségeknél is gyakran fordul elő ízületi érintettség.

A Lyme-kór kezelése

A beteg állat antibiotikumos kúrán esik át, amely négy hétig tart - egyes esetekben pedig szükség lehet a kezelés megismétlésére is. Sokszor nem tapasztalható teljes gyógyulás, a fertőzés a későbbiekben újra fellobbanhat.

A Lyme-kór megelőzése

Ha lehetséges, kerüljük a fertőzött kullancsokban bővelkedő területeket. A betegség ellen létezik vakcina, amelyet évente ismételten be kell adni az állatnak, ennek hatása viszont a mai napig vitatott. Tájékozódjunk az állatorvosnál, mielőtt használata mellett döntenénk!

Milyen eszközökkel tarthatjuk távol kedvenceinktől a bolhákat? Részletek itt.

Fontos a kullancsok távoltartása is. A kereskedelmi forgalomban rengeteg készítmény kapható, spray-k, nyakörvek illetve cseppek, melyek egy része távoltartó, másik része ölő hatású. A távoltartó gyógyszerek elterjedtebbek, holott az ölő hatásúak jóval megbízhatóbbak: 48 órán belül elpusztítják a kullancsot, így megakadályozzák a fertőzés kialakulását.

A kullancsok gyógyszerrel szembeni érzékenysége fokozatosan csökken. Próbáljunk ki több fajta gyógyszert, mert hatásuk sokszor egyéni érzékenységen is alapul. Kertben tartott kutyák esetén naponta nézzük át az állat szőrzetét, amennyiben pedig a természetben kirándulunk, akár óránként is átfésülhetjük - különös tekintettel a hosszú szőrű fajtákra.

Ha kullancsot találunk kedvencünkön, próbáljuk meg minél előbb eltávolítani! Ma is élő tévhit, hogy öntsük le olajjal vagy kenjük be krémmel a kullancsot. Soha ne tegyük, mert növeljük a fertőzés kockázatát: mielőtt ugyanis megfulladna, visszaöklendezi a kórokozókat állatunkba. A kullancsot csipesszel ajánlatos minél előbb eltávolítani, de ha nem vagyunk biztosak magunkban, inkább keressük fel a feladattal állatorvosunkat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra