Két macskájával együtt égett bent a házban egy idős nő – így lett volna megelőzhető a tragédia

A héten több halállal végződő lakástűz is történt a Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint. Ennek apropóján egy hatékony megelőzési módszerre is felhívták a lakosság figyelmét.

„Péntek délelőtt jelzés érkezett a katasztrófavédelemhez, amely szerint Mezőtúron egy elhunyt személyt és egy kialudt tűz nyomait találták” – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság friss közleményében. Ahogy azt Mukics Dániel szóvivő ismertette, a XXIV. utcában lévő családi ház mellé épített, életvitelszerűen lakott melléképület konyhájában ütött ki tűz, egy fotel és egy asztal kapott lángra.

tűzoltás
Ha lett volna füstjelző a házban, megelőzhető lett volna a halál. Fotó (illusztráció): Getty Images

Több életet is követeltek már a héten a lakástüzek

A mezőtúri tűzeset egy idős nő és két macska életét követelte. Azonban nem ez volt a héten az egyetlen olyan lakástűz, amely halállal végződött. Hétfőn Kislángon egy idős pár, kedden pedig Somogyjádon és Pécelen is egy-egy idős férfi vesztette életét tűz miatt.

Megelőzhető lenne a tragédia, ha ezen nem spórolnánk

A katasztrófavédők szerint a füstérzékelőn egyáltalán nem lenne szabad spórolni, ezzel az eszközzel ugyanis könnyedén megelőzhetőek lennének a fent leírtakhoz hasonló tragédiák.

Vegyünk füstérzékelőt, amely a szoba közepén a plafonra szerelve azonnal hangos sípolással jelzi, ha kigyulladt valami. Így hamarabb tudomást szerzünk a tűzről, azt van idő eloltani, vagy kimenekülni és értesíteni a tűzoltókat” – olvasható a közleményben.

A még hatékonyabb figyelemfelhívás érdekében egy Facebook-posztot is közzétett a témában az OKF. Ebben arra mutatnak rá, hogy az eszköz csupán néhány ezer forintba kerül, de még mindig nagyon kevesen használják az országban.

Tűzoltók tippjei, ha felgyújtanád a lakást
„Hasznos tippek, ha fel akarod gyújtani a lakásodat” – ezzel a meghökkentő felütéssel kezdte egy korábbi figyelemfelhívó posztját az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Facebook-bejegyzésükben a leggyakoribb, elektromos tüzet okozó hibákat sorolták fel, illetve néhány képet is csatoltak, elrettentésképpen
.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +7 °C

Nyugat felől elkezdődik a felhőzet csökkenése, egyre többfelé az eső is eláll, de keleten helyenként tartósan borult marad az ég, és ott csak estére, késő estére szűnhet meg az eső. Másutt a legtöbb helyen kisüt a nap, gomolyfelhők képződnek, amelyekből délutántól záporok, néhol zivatarok fordulhatnak elő. A déli, délnyugati szél időnként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között várható, ennél pár fokkal hűvösebb a tartósabban csapadékos északkeleti, keleti tájakon lehet. Késő este 5, 12 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a magasban zajló melegedés hatását a frontérzékenyek is megérezhetik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Tolna
Legrosszabbul:
Győr-Moson-Sopron
Kezdjük újra