Lefagyasztotta, így már örökre együtt lehet a macskájával

Soren High 16 év után veszítette el a macskáját, és úgy döntött, megőrzi őt az örökkévalóságnak, méghozzá úgy, hogy lefagyasztja.

A Loki névre hallgató macska 16 évesen pusztult el egy balesetben, amelyet gazdája élete legtraumatikusabb élményének nevezett – írja a Mirror. A 35 éves divattervező a Tiktokon dokumentálta az eseményt, amikor először láthatta kedvencét lefagyasztva. A videót eddig több mint 4,8 millióan nézték meg. Az állatot lefagyasztása után Soren egyelőre az éjjeliszekrényén tartja, de tervei szerint kap majd egy külön polcot a nappaliban.

A fagyasztva szárítás a preparáláshoz hasonlít. A folyamat során vákuumban nagyon lehűtik a testet, hogy így abból minden nedvességet eltávolítsanak. Az eljárás összesen 3000 dollárba (nagyjából egymillió forintba) került, amit a nő nagy részben adományokból akart fedezni. Végül 4300 dollár jött össze, a fennmaradó összeget pedig két állatmentő szervezetnek ajánlotta fel.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

@teapourn Remembering Lokicat the only way she deserved ❤️ having a pet preserved is a personal decision and one that many may never understand. When i got Lokicat as a kitten, I knew this was how i was going to deal with ber death. I knew i never wanted her to be gone, and that I wanted to always have her with me. Her death was sudden, even though she was 16. We never expected this would happen and especially by a dog we had been fostering. This situation broke us into a billion pieces. After finding a home for the dog, we had Loki preserved through @Animal Family Pet with help through donations and raising funds with memorial fabrics and pieces. Her preservation cost nearly $3k and it was worth every Penny. . . #petmemorial #petpreservation #taxidermy #petsoftiktok #freezedriedpets #fypシ #foryou #grief #loss #memorial ♬ Relaxing lofi music(1014185) - Akase

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra