Ennyien mondtak fel az egészségügyben

Az egészségügyben dolgozók közel 5 százaléka állt fel, míg több mint 95 százalék aláírta az új szerződését.

Hétfőn éjfélkor lejárt az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényben rögzített, új szolgálati jogviszonyon alapuló szerződések aláírásának határideje. Mint arról beszámoltunk , több intézmény dolgozói is felháborodásuknak adtak hangot az elmúlt hetekben az új megállapodás-tervezetek láttán, jellemzően az alacsonyabb pótlékokat és az ügyeleti díjazást kifogásolták. Kedden szinte óráról órára újabb kórházi osztályról derült ki, hányan nem írtak alá, pontos adatok híján azonban csak találgatások voltak, mennyi ember állhatott fel az egészségügyben március 1-jén. Ezekre a találgatásokra tett pontot Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató, aki keddi sajtótájékoztatóján közölte, az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését a hétfő esti adatok szerint.

Az egészségügyi dolgozók 95 százaléka aláírta az új szerződését. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images
Az egészségügyi dolgozók 95 százaléka aláírta az új szerződését. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Több mint ötezren távozhattak

Jenei Zoltán azt mondta, hogy több mint 110 ezren dolgoznak az állami egészségügyi rendszerben, ennek a csoportnak a nagy része elfogadta az új szerződését. Az arány akár még 96 százalékig is felmehet - vélekedett. Megjegyzendő, hogy az általa közölt számok alapján mintegy 5500 ember (5 százalék) hagyhatta ott a magyar egészségügyet néhány nap alatt.

Kórházi osztályok válhatnak működésképtelenné A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház II. számú belgyógyászatán a 15 orvosból csak 3 írta alá a március elsejétől érvényes szerződését, ezért a kórház főigazgatója a Nemzeti Népegészségügyi Központnál bejelentette: az osztály működésképtelenné vált. További részletek itt .

Az országos kórház-főigazgató szerint ebben a helyzetben minden garancia megvan arra, hogy az ellátás színvonala az ország bármely területén az eddiginek megfelelő marad, sőt akár javulhat is. Úgy fogalmazott, hogy bár sok volt a kétkedő és a kritikus vélemény, az egyénre lebontott tárgyalások és az információáramlás hatására végül 95 százalékos eredmény született, amely még javulni is fog. Nyilatkozni vasárnapig kellett, az új törvény szerinti foglalkoztatás hétfőn kezdődött - közölte Jenei Zoltán.

Átcsoportosítással biztosítják a munkát

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Kiemelte, hogy a tárgyalásokon sok kérdés, aggály fogalmazódott meg. Ezeket folyamatosan gyűjtik, egyeztetve a kórházi vezetőkkel. Nyitottak gondolkodni arról, hogy a következő időszakban miként tudnak még többet tenni a minőség javításáért. Az országos kórház-főigazgató azt mondta, tiszteli azon egészségügyi dolgozókat, akik ebben a nehéz időszakban is vállalták, hogy maradnak az állami szférában. "Teljes garanciát lehet adni" arra, hogy a járvány alatt is biztosított az egészségügyi ellátás - jelentette ki Jenei Zoltán. Megjegyezte, hogy vannak olyan kisebb városi kórházak, amelyekben egy-egy területen nagyobb létszámban nem írták alá az új szerződést, ezeken a helyeken átcsoportosítással biztosítanak majd megfelelő körülményeket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra