Ezekben a napokban érkezik meg az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése a bankszámlájukra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton. Azt írták, hogy az egészségügyi szakdolgozók többéves átfogó béremelési programjának keretében emelkedett a bér. "A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására. Köszönjük az ápolók mostani áldozatos munkáját, amivel nap mint nap segítik a járvány elleni védekezést és a betegek gyógyítását" - emelték ki.
Így emelkedtek béreik az elmúlt években, hónapokban
Hozzátették, hogy az ápolói béremelési program folytatódik, 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett. Emlékeztettek, az ápolók fizetése az elmúlt években több ütemben emelkedett: 2016-ban 26,5 százalékos, 2017-ben 12 százalékos, 2018-ban pedig újabb 8 százalékos béremelés volt. 2019 júliusában újabb négylépcsős béremelési program indult, amelynek részeként tavaly először 8 százalékkal emelkedett az egészségügyi szakdolgozók fizetése. Idén kétszer is volt béremelés: 2020 januárjától 14 százalékkal, novembertől pedig újabb 20 százalékkal emelkedett az ápolók bére - sorolta a tárca. A közlemény szerint a béremelési program következő állomása 2022 januárjában lesz, amikor további 30 százalékkal emelkedik majd az ápolók fizetése. Az ápolói béremelésre 2016 és 2019 között 143 milliárdot fordított, idén pedig 82 milliárd forintot fordít a kormány.
Ennyit visznek ma haza
Kitértek arra, míg 2010-ben egy 4-6 éves jogviszonnyal és középfokú, OKJ-végzettséggel rendelkező ápoló 91 400 forintot keresett, mostanra - az eddigi béremelésekkel - bruttó 281 018 forintra emelkedett az alapilletménye. A 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es 106 578 forintos bére mostanra 322 171 forintra nőtt; egy 40-42 éves jogviszonnyal rendelkező OKJ-s ápoló illetménye a 2010-es 128 383 forintról 379 785 forintra emelkedett.
A felsőfokú végzettségű ápolók 4-6 éves jogviszonnyal 2010-ben 126 270 forintot kerestek, az eddigi béremelésekkel most decemberben pedig már 349 214 forintot vihetnek haza - írták, hozzátéve, hogy a 19-21 éves jogviszonnyal rendelkező ápoló 2010-es, 149 145 forintos bére mostanra 408 004 forintra nőtt. Egy 40-42 éves jogviszonnyal rendelkező felsőfokú végzettségű ápoló esetében ez az összeg 196 115 forint helyett már 490 310 forint.
Majd 90 ezer embert érint
A béremelés a tárca közlése szerint 83 ezer ápolót és 4900 védőnőt érint, minden olyan egészségügyi szakdolgozót, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járóbeteg- vagy fekvőbeteg-ellátásban dolgozik, például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál. Az Emmi hozzátette, az ápolói hivatás megbecsülését szolgálja az is, hogy az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatják, és az ápolók lakhatási körülményeit is javítják, országszerte megújulnak a nővérszállók, illetve újak épülnek.
Felhívták a figyelmet arra, hogy nemcsak az ápolók, hanem az orvosok bére is tovább nő: jövőre áttörő orvosi béremelési program indul. Továbbá 2021. március 1-jétől életbe lép az egészségügyi szolgálati jogviszony, amely a tárca értékelése szerint újabb jelentős előrelépést jelent az egészségügyi dolgozók megbecsülésében.