Rövidítené az orvosképzést a kormány

Reformbizottságot hozott létre a kormány, amelyik kidolgozza, hogy pontosan hogyan lehet rövidíteni az orvosképzésen. A cél, hogy a frissen végzett orvosok minél hamarabb gyógyíthassanak - és enyhítsék a kínzó orvoshiányt Magyarországon.

Módosítaná az orvosképzési tantervet a kormány - írja a Magyar Nemzetre hivatkozva a hvg.hu. A napilap információi szerint a cél, hogy a frissen végzett orvosok minél előbb önállóan is megállják a helyüket a műtőkben, szakrendelőkben vagy a kórházakban.

Lerövidítené a kormány az orvosképzést.
Lerövidítené a kormány az orvosképzést. Fotó: 123rf

Most minimum 11 év kell ahhoz, hogy valaki kész orvos legyen. Ez az időszak a hatéves alapképzésből és az ötéves szakképzésből áll, a szakvizsga azonban a tudományos tanulmányok, vagy családalapítás miatt gyakran tolódik. Az oktatási államtitkár lerövidítené a folyamatot, ezért reformbizottságot hozott létre a terv kidolgozására.

A magyarországi orvoshiányról korábbi cikk ünkben olvashat részleteket.

A Magyar Nemzetnek nyilatkozott a testület vezetője, a Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla, aki szerint úgy is lehet javítani a humánerőforrás-helyzeten, hogy a hatéves alapképzés központjába a klinikai gyakorlatot helyezik, és a szakképzési időszakból lecsípnek. Az intézményvezető hozzátette: minden évben lehetővé kell tenni, hogy a fiatal orvosok olyan készségeket és képességeket szerezhessenek egy-egy területen, amelyek alkalmassá teszik őket az önálló munkavégzésre.

A rektor hangsúlyozta: az egyetemen csak olyan elméletet kell oktatni, amit a klinikákon is hasznosítani lehet. A nagy tantermi előadások helyett pedig blokkosított klinikai gyakorlati oktatásra van szükség.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Reggel még több helyen eshet, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, ezzel együtt északon délután egyre inkább kisüt a nap. Ezzel szemben a déli, délnyugati országrészben a felhőzet átmeneti felszakadozását követően erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és ott délután is valószínűek záporok, zivatarok. Többfelé lesz élénk, helyenként erős az északi, északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Késő estére 13 és 18 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra