Sztrájkolhatnak az egészségügyi dolgozók

Ha szeptemberig nem állapodik meg a magasabb bérekről az államtitkársággal, megint tüntethet a Független Egészségügyi Dolgozók Szakszervezete.

"Nemrég írtam levelet az egészségügyi államtitkárnak, mert azt szeretnénk, ha az egészségügyben dolgozók béremelése újra napirendre kerülne, a foglakoztatási helyzet ugyanis továbbra is kritikus. Olvasva a költségvetési irány számait, nincs jó érzésem, az egészségügyre szánt 100 milliárd forintos többlet a szükséges béremelésekre sem elég, miközben a kórházaknak jelentős adósságuk van" - nyilatkozta a zoom.hu-nak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Hozzátette: az előreirányzott összegnél, még a budapesti intézmények 700 milliárdos fejlesztésének időarányos szükséglete is többe kerül. Soós szerint már az idén, azonnal kellene plusz forrásokat az egészségügybe fektetni.

Plusz forrásokra van szükség az egészségügyben
Plusz forrásokra van szükség az egészségügyben

Azt mondja, annak azért örülnek, hogy az ágazat vezetésébe az egészségügy területéről érkező emberek kerültek, Kásler Miklós miniszter és államtitkára, Nagy Anikó. Azt azonban még nem tudják, hogy ebből következik-e majd bármiféle pozitív változás.

"Nyilatkoztak mindketten, olyasmiről beszéltek, hogy nőhet a műszaki-gazdasági ügyintézők bére is. Ehhez képest az egyetlen konkrétum, amiről tudunk, hogy 2019-ben nyolc százalékos emelést kapnak a szakdolgozók, más döntés nem ismert" - mondja Soós Adrianna.

A magyar egészségügy ezért nem működik - korábbi cikkünkért kattintson !

Soós a lapnak úgy nyilatkozott, ha nem látnak előrelépést és a döntéshozók nem tárgyalnak érdemben a szakmával, akkor abba nem fognak belenyugodni. Ha nem marad más eszközük, a sztrájkköveteléseik még élesek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra