Elviselte, hogy minden rózsaszín, hogy Barbie babákkal és Hello Kitty-s táskákkal, pólókkal, ékszerekkel telik meg a nappali. Ízlett neki a torta, és Halász Jutka meg az Alma együttes zenéjére még táncra is perdült. De a buli második órájában elege lett. Ráadásul nagyon nekikeseredett, amikor az édesapja a focizásra buzdító javaslatát őszinte felháborodással utasította vissza. "A húgod születésnapja van, hogy léphetnék le én, az apukája? Állj be te is, bújócskázz a lányokkal!"
Áron félrevonult. Lekuporodott a kert végébe, keserves ábrázattal szemlélte a vihogó-boldog lánycsapatot – a testvére egyetlen "normális" fiút sem hívott meg –, és amikor arra gondolt, hogy egyedül átlopakodik a közeli focipályára a labdájával, és kipróbálja, hogy eltalálja-e bal lábbal a felső sarkot, váratlanul átölelte az imádott nagypapája.
– Áron, unod? – kérdezte a nagypapa komolyan.
– Papa, nagyon! – nyögte Áron. Mire a nagyapja titokzatos arcot vágott. – Amikor anyukád meghívott minket, örültem, de csodálkoztam is. Miért kell részt vennie egy ötvenkilenc éves nagypapának és egy ötvenhét éves nagymamának az unokájuk születésnapi partiján? Ez nem családi buli, ez barátnős összejövetel. Nem értettem... De téged nézve rájöttem, hogy a te anyukád – az én kislányom – nagyon okos. Ő pontosan tudta, hogy unatkozni fogsz, és én leszek felmentő csapat. Tehát most felmentő csapatként meghívhatlak a szomszédos focipályára, hogy rúgj nekem gólokat a felső sarokba – kiáltotta a nagypapa, majd a hóna alá vágta a labdát, megragadta a boldog-csodálkozó Áron kezét, és hatalmas öntudattal kivonultak a házból (bár e kivonulást a kislányok nem vették észre...).
Közel egy órát fociztak. Áron bombagólokat lőtt, a nagypapája védett, és elragadtatva dicsérte, közben azt is megvitatták, hogy ki a legjobb a Barcelonában, a Real Madridban és a német válogatottban. A nagypapa épp rávette Áront, hogy induljanak hazafelé, amikor a pálya mellett feltűnt Kata, a húga egyik barátnője az édesanyjával.
– Áron, rúghatok neked gólt? – kiabálta a kislány, majd beszaladt a pályára, és kicsi termetéhez képest hatalmasat bombázott, amit a fiú kivédett, de azért elismerően nézett a lányra.
– Te tudsz focizni?
– Hogyne, és imádok! A kedvenc kapusom a német Neuer – kiáltotta a kislány, majd megint rúgott egy nagyot.
– Szerintem is jó "a Neuer" – felelte Áron, majd, amikor Kata felemlegette Messit, Cristiano Ronaldót és Ibrahimovicsot, elragadtatva nézett a lányra.
– Ismered a híres focistákat?
– Persze – felelte Kata –, gyűjtöm a fényképeiket. Ha legközelebb jövök hozzátok, elhozom az albumomat. Jó?
– Én pedig megmutatom az enyémet – jelentette ki Áron, de a beszélgetés nem folytatódhatott, mert Kata édesanyja sürgette a lányát. – Siessünk, apa vár, és az öcsédet meg kell fürdetnem, le kell fektetnem!
– Papa, amikor feleségül vetted a mamát, ő szerette a focit? – kérdezte Áron, amíg hazafelé ballagtak.
– Utálta – nevetett a nagypapa.
– Én olyan lányt fogok feleségül venni, aki majd szereti – jelentette ki Áron mély meggyőződéssel.
– Lesznek azért egyéb szempontjaid is – morogta a nagypapa, majd komolyan folytatta. – Szép kislány ez a Kata, engem meghódított.
– Ühüm – bólogatott Áron. – És okos! Én még nem láttam olyan lányt, aki ismeri Neuert...
– Végre megjöttetek, ti csavargók! – kiáltotta Áron édesanyja, amikor beléptek a házba, majd halkan tette hozzá: – Apa, köszönöm, hogy kimentetted Áront a rengeteg lány közül.
– Jót fociztam én is, használt az öreg csontjaimnak, ráadásul "meghódíttattunk", azaz majdnem megnősültünk hazafelé – felelte a nagypapa, és a szobát betöltötte a nevetése.
Legjobban: