A kezelőorvos a vizsgálatok eredményei alapján állapítja meg, kiknek van szüksége gyógyszeres kezelésre, kiknél áll fenn a csontritkulás következtében a csonttörés fokozott veszélye. Általában a - személyre szabottan megválasztott - gyógyszeres kezelésre azoknak van szükségük, akiknél a csonttömeg-mérés alacsony értéket mutat, a laboratóriumi vizsgálatok szerint fokozott csontbontás jelentkezik, akiknek kicsi a testsúlyuk, és azoknak, akiknek volt már korábban oszteoporózisos törésük, illetve akik hosszas kortikoszteroid kezelésben részesültek.
Kezelési módszerek
A csontanyagcseréhez szükséges ásványi anyagok és vitaminok bevitele a kezelés elengedhetetlen része: kalciumból 1000-1500 mg az ajánlott terápiás adag naponta, D-vitaminból pedig 600-800 NE/nap. Fontos ásványi anyagok a csontritkulás szempontjából a fluorid, a magnézium, a réz, a mangán, a stroncium is, de ezeket ritkábban szokták pótlásra javasolni. A vitaminok közül a csontanyagcserében szerepet játszik a B6-, a C-, a K-vitamin és a folsav is, szükség esetén ezek pótlásáról is gondoskodnak a kezelés során. A beteg csontjait és izmait karbantartó mozgás, gyógytorna, fizioterápia is nagyon fontos. Ma már egyre több gyógyszer is rendelkezésre áll a csontritkulás hatékony kezeléséhez. Ezek között vannak a változókori hormonpótlásra szolgáló, a csontbontást gátló és a csontépítést fokozó gyógyszerek.
Hormonok, kérdőjelekkel
Hosszú ideig a női, korral járó csontritkulás legelterjedtebb kezelése a hormonpótló terápia volt, azonban idővel több aggály is felmerült ezzel kapcsolatban. A változókorban a nemi hormon termelődés csökkenése miatt ugyanis a csontok ásványianyag-tartalma rohamosan csökken. A hiányzó hormon (ösztrogén) pótlásával lelassult a csontritkulás üteme és csökkenthetőnek bizonyult az oszteoporózis okozta csonttörések száma, azonban a kezelés a vizsgálatok szerint növelte a szív- és érrendszeri megbetegedések és az emlődaganat kockázatát. Ezért hormonpótlást ma csak a szükséges legkisebb adagban és csak rövid ideig, egyedi esetekben alkalmaznak csontritkulás ellen.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Hormonszerű készítmények
A tudományos kutatások eredményeképpen ma már vannak olyan szintetikus készítmények, amelyek a csontanyagcserére olyan jótékony hatást gyakorolnak, mint az ösztrogén: növelik a csonttömeget, csökkentik a csonttörés kockázatát, de nem járnak az emlődaganatok előfordulásának növekedésével. Ilyen például a raloxifen, amely a csontban az ösztrogénekhez hasonlóan gátolja a csontvesztést, csökkenti a csonttörések kockázatát a csontszövet minőségi javításával. Hátránya, hogy kismértékben fokozza a csontsűrűséget, és minimális mértékben, de fokozhatja a vénás tromboembóliás események számát, és antiösztrogénként hatva súlyosbíthatja a menopauza-szindróma tüneteit.
Biszfoszfonátok: csontanyagcserére ható, nem hormonális vegyületek A csontritkulás kezelésének leghatásosabb vegyületei közé tartoznak a biszfoszfonátok. A csontban halmozódnak fel, gátolják a csontbontó sejtek működését, ellenállóak az enzimekkel szemben.
Számos jó tulajdonságuk mellett hátrányuk, hogy szájon át alkalmazva nagyon rosszul szívódnak fel. Ez a korai készítményeknél mindössze 1-10 százalékot jelentett. Fontos tudni a biszfoszfonátok alkalmazásával kapcsolatban azt is, hogy szigorúan az alkalmazási előírás szerint, éhgyomorra, csapvízzel szabad bevenni (már az ásványvízzel való bevétel is csökkenti a felszívódást), és utána még legalább fél óráig nem szabad semmit sem fogyasztani. Más gyógyszerrel (például kalciumpótlással) sem lehet együtt bevenni. Mindezek biztosítják, hogy a hatóanyag megfelelő mértékben és módon szívódjon fel, így optimális hatást tudjon kifejteni.
A csontritkulással kezelt betegek nyolcvan százaléka orális biszfoszfonát kezelésben részesül, ezért ezt a kezelési módszert tekintjük a csontritkulás kezelésében alapvetőnek.
