Mit lehet tudni róluk?
A kalcium, a foszfor és a magnézium makroelemek, azaz testünk tömegének 0,005 százalékánál nagyobb mennyiségben fordulnak elő bennünk, oldott formában számos életfontosságú folyamat résztvevői, legnagyobb tömegben csontjaink felépítéséhez szükségesek, a csontok mozgatásához szükséges vázizomzatban pedig a kalcium és magnézium játszanak kulcsszerepet.
A csontok és a vázizomzat folyton változó, átépülő szövetek
Nem mindegy, hogy a fő csontalkotók, illetve az izomműködés főszereplői, milyen arányban kerülnek a szervezetbe, vannak a vérben, és választódnak ki naponta a vizelettel és a széklettel. Arányuk, bár teljesen eltérő módon, de egymáshoz képest is szabályozott.
A főszereplők
A kalcium (Ca) az emberi szervezet makroelem-tartalmának 47 százalékát, az össztömeg 1,5 százalékát teszi ki. 1 gramm csontban 185 mg, azaz arányában tetemes mennyiségű kalcium van. A csont folyamatos átépülését kísérő anyagforgalomra jellemző, hogy egy egészséges felnőtt csontjai naponta mintegy 200 mg kalciumot adnak le és vesznek fel, fiatal korban ennek akár dupláját is felveszik. A csontállomány és -szerkezet ugyanis a szükségletekhez alkalmazkodik; ha a terhelés és az izomerő nő, a csontállomány épül, ha az igénybevétel csökken, az izmok és a csontok teherbírása is romlik, a csont leépül.
Kalcium, magnézium és foszfor: ez a három anyag elengedhetetlen az egészséges csontokhoz
A kalcium egyéb feladatai a különböző anyagcsere-folyamatok katalizálása, a sejtek membránpotenciáljának kialakítása a magnéziummal. Jóllehet a vérben az összes kalcium csupán 1 százaléka található, és annak is csak fele ionos, tehát biológiailag aktív formában, szérumkoncentrációja mindig a szigorúan szabályozott 2,2-2,6 mmol/l-es érték között ingadozhat, az ionizált kalcium pedig 1,0-1,2 mmol/l között van.
A magnézium (Mg) a kalciumhoz hasonló alkáli földfém, levegőn és vízben igen reakcióképes, oxidjai alkalikus (lúgos) vegyületek. Az emberi szervezetben a második legnagyobb koncentrációban, mintegy 20-28 grammnyi mennyiségben jelenlévő elem. 60 százaléka a csontokban van, 30-40 az izomsejtekben, ahol a kalciummal együtt szükséges az izomaktivitáshoz, a többi a májsejtekben van, alig 1 százaléka pedig a vérben és a testfolyadékokban nagyrészt ionos formában.
A szervezetbe jutott magnézium 30-50 százaléka a vékonybélből szívódik fel, és a vese kiválasztó működése folytán a vizelettel távozik. Mintegy háromszáz különféle enzim - kinázok, foszfatázok, szintetázok - aktivitása függ jelenlététől, s mint ilyen, valamennyi fontos szerves építőkövünk legyártásában részt vesz. Magnéziumfüggő a sejtek nátrium-kálium-ionháztartása és az energiatermelés, melynek fontos eleme a magnézium-ATP-komplex (ATP=adenozin trifoszfát). Amikor a szervezet energiaigénye fokozódik, magnéziumból is többet igényel.
A magnéziumion (Mg2+) vízburkával együtt nagyobb, mint a kalciumion (Ca2+), ezért képes kiszorítani helyéről a kalciumot. Így tehát a mint kalcium természetes ellenlábasa - azaz szaknyelven kalcium-antagonista - gátló szerepet tölt be például a véralvadásban is. A Mg az ideg-izom közötti ingerületátvitel meghatározó eleme. Csökkenti az adrenalin kalcium hatására történő felszabadulását és emeli a sejtek ingerküszöbét emeli. Így az izmok is nehezebben ingerelhetők, csökken az izomgörcsök és a szívritmus-zavarok kialakulásának esélye. Hát ezért ajánlják a magnéziumot nyugtatónak!
A napi ajánlott magnéziumbevitel 300-400 mg. Legjobb forrásai a friss, nyers zöldségek, gyümölcsök. A növények zöld klorofilljának központi atomja a magnézium. A savas esők, műtrágyázás miatt tápláléknövényeink kissé magnéziumszegényebbek a kelleténél, és az ételek főzésekor is egy jó része - krumplinál mintegy fele - kioldódik a főzővízbe, ezért olykor nem árt belőle egy kis pótlás. Sok van belőle a diófélékben, olajos magvakban, teljes kiőrlésű gabonákban. 100 gramm, azaz egy marék napraforgómag 420 mg magnéziumot tartalmaz, ezzel majdnem fedezi a napi igényt. Túladagolni gyakorlatilag nem lehet! A túl magas kalciumbevitel viszont csökkenti a magnézium felszívódását. Ezért is olyan fontos a csontritkulásra adott kalcium helyes adagolása.
A foszforból (P) 600-700 g található bennünk szervetlen vagy szerves foszfátok formájában. Fehérjék, enzimek, nukleinsavak alkotórésze, nélkülözhetetlen az anyagcserében és az energia-előállításban, a tartalékenergiát hordozó adenozin-trifoszfát alkotója. Minden sejt használja, főként az izmok, idegek, csontok sínylenék meg hiányát. A foszfor 80-85 százaléka szervetlen hidroxilapatit kristályként a csontokba és a fogakba épülve van bennünk, mintegy tizede más szövetekben, kis mennyiségben testnedveinkben is fellelhető. A vérrel 2 g foszfor csordogál ereinkben, igen fontos kémhatásának szabályozása szempontjából.
Koncentrációjának szabályozása nem közvetlenül történik, mint a kalcium esetében, jelenléte sokkal inkább a másik két fontos csontépítő elem, a kalcium és magnézium mennyiségétől függ. A foszfor minimálisan szükséges mennyiségét a vese csökkentett foszforürítésével és a felvétel növelésével a szervezet könnyen tudja biztosítani. A vékonybélben a foszfát felvétele arányos a megevett mennyiséggel, csak kis részének fölvétele szabályozott külön, ezt viszont a D-vitamin irányítja. A fölösleget főként a vese üríti, ezt azonban nem a bevitel szabályozza. Figyelem! A túl sok foszfor gátolja a kalcium, és más fontos nyomelemek felszívódását a vékonybélből, de fordítva is, a túl sok kalcium a foszfor felszívódását csökkenti.
A legtöbb foszfor a húsokban, különösen a belsőségekben, halakban, tejtermékekben, gabonafélékben van. A normál étkezéssel biztosan elég foszforhoz jutunk, mi több, inkább a túladagolás veszélye áll fönn, mivel az élelmiszeripar savanyító anyagként bőségesen tesz foszfort élelmiszereinkbe. Ne vigyük túlzásba a magas foszfortartalmú ételek - konzervek, krémek, szószok, ömlesztett sajtok, kóla, kávé fogyasztását!
A legjobbat akkor tesszük csontjainkkal és izmainkkal, ha mindent megadunk szervezetünknek, amire szüksége van ahhoz, hogy végezze a dolgát, őrizze csontjaink ásványianyag-tartalmát. Ezért fontos a megfelelő, egészséges, vegyes étrend és az esetlegesen mégis hiányzó mikrotápanyagok időben és megfelelő módon történő pótlása.
