Csontjaink élete
Csontszövetünk gyermekkorunktól kezdve folyamatosan lebomlik és újraépül, megújul. Gyermekkorban a csontépítő folyamatok vannak túlsúlyban, 25 éves kortól egészen 35-45 éves korig a két folyamategyensúlyban van. Időskorban viszont a lebontó folyamatok a meghatározóak. Nyilvánvaló, hogy minél nagyobb és stabilabb szerkezetű a fiatalabb korban elért csonttömeg, az időskori csontpusztulás annál később érezteti hatását.. A csontlebontási folyamatot a nőknél a változókor valamelyest mindenképpen meggyorsítja, mert ekkor csökken a a csontsejtekre ható ösztrogén hormon mennyisége és ezzel csontvédő szerepe. Az utolsó menstruáció után néhány évig a csonttömeg évi 1,5-3 százaléka is áldozatul eshet a csont lebontás folyamatainak. Egészséges életmódú nőknél ez még nem okozhat problémát, és normális. Baj csak akkor lehet, ha fiatalabb korukban valami oknál fogva már megfogyatkozott csontozatuk szövetállománya, vagy egyéb anyagcserét befolyásoló állapotok, betegségek is a csontozat gyengülését okozzák. A férfiak esetében a menopauzához kötődő, viszonylag rövid idő alatt lejátszódó hormonális változásoktól eltekintve hasonló folyamatokkal kell számolni.
Nem csupán fogy, hanem ritkul
Csontritkulásról akkor beszélünk, ha csonttömeg megfogyatkozása a nemnek és életkornak megfelelő normális fogyásnál nagyobb mértékű, ennél fogva a csont szilárdságának csökkenés és fokozott törési hajlamot alakul ki. A folyamat érintheti a teljes csontozatot vagy kizárólag egyes csontokat. Megkülönböztethetjük a gyakori elsődleges és a ritkább másodlagos formákat.
Elsődleges csontritkulás esetében változókor után jelentkező (posztmenopauzás) és időskori csontritkulást különböztetünk meg. A másodlagos csontritkulás más betegségek, anyagcserezavarok, hormonbetegségek következményeként alakul ki. Általában pajzsmirigyproblémák, cukorbetegség, reumatikus bántalmak kísérőjeként vagy gyógyszerek mellékhatásaként lép fel.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az első figyelmeztető jelek
A csontokat nyugodtan hasonlíthatjuk egy háromdimenziós rácsszerkezethez, melynek tartóelemeit a szerves és szervetlen alkotókból felépülő csontgerendák adják. Ha ezek leépülnek, a megmaradó gerendák meghajlanak, és megtörnek. A csontritkulás akár évtizedekig is alattomosan fejlődhet anélkül, hogy bármi panaszt, fájdalmat, látható vagy érezhető tünetet okozna, egészen addig, amíg a csonttömeg annyira lecsökken, hogy a megmaradt szövet nem bírja a rá háruló terhelést, törékennyé válik, könnyen megroppan, és már kis behatásra is eltörik. Ezek a sérülések már fájdalmat okoznak, gyakran a legegyszerűbb mozdulatok, a legkisebb balesetek esetén is számítani kell a csonttörések kialakulására, pl. elesés, végtag beütése kapcsán. Ha a végtagokban lévő hosszú csöves csontok szenvednek törést, a fájdalom oka, gyógyításának módja egyértelmű.
Ellenben, ha a gerinc csigolyái roppannak meg, a fájdalom felléptével nem feltétlenül kell hirtelen fellépő mozgáskorlátozottsággal számolni. A gerinc csontritkulásos sérülései azonban idővel jelentős deformációkat okozhatnak, a hát megrövidül, meggörnyed, a testmagasság jelentősen akár 10-20 centiméterrel is csökkenhet. A hát púpos lehet, az ágyéki csigolyák magasságában előrehajlik. A posztmenopauzális csontritkulás esetében az első törések jellemzően a menstruáció elmaradása utáni 10-12. évben lépnek föl.
A fájdalmak miatt a beteg igyekszik minél kevesebbet mozogni, testtartásával enyhíteni a fájdalmakat. Ezért is a görnyedt, védekező testtartás, ami azután izomlázhoz, görcsös, megfeszült izmokhoz, egyben újabb fájdalomforráshoz vezethetnek.
A törzsizomzat erején csökkenése miatt egyre jobban esik a napközbeni pihenés, pár perces leheveredés. A törésekre a csigolyákon kívül a csukló és a combnyak, válltájon alakulhatnak ki, szinte észrevehetetlen külső behatásra vagy pusztán a normál terhelésre. A posztmenopauzális csontritkulásra inkább a csigolyatörések , az időskorira mindkét nem esetében a combnyaktörések jellemzők, már csak azért is, mert az idős betegek a szív- és érrendszeri zavarok, az alacsony vagy épp magas vérnyomás, valamint a lassabb mozgás és reflexek miatt gyakrabban esnek el.
Sokan nem hiszik, hogy baj van
Csontritkulás közelről (Fotó: Europress) A kóros mértékű csonttömeg-vesztés a nőkre, különösen az alacsony, vékony testalkatú, világos szemű és bőrű nőkre jellemző. Az ázsiai és latin-amerikai nők körében a csontritkulás nagyobb arányú, mint fehérbőrű nők esetében, az ebből származó töréseket tekintve azonban közöttük nincs jelentős különbség. A sötétbőrű, afrikai származású nőket kevésbé fenyegeti a csontritkulás. Az eddig végzett egyik legátfogóbb epidemológiai oszteoporózis-vizsgálat, és az ennek nyomán kiadott tanulmány az Amerikai Egyesült Államokban végzett NORA program (National Osteoporosis Risk Assessment, magyarul Nemzeti Csontritkulás Kockázat Értékelés) 200 000, változókor után lévő nő csonttömeg-mutatóit vizsgálta.
7 százalékuknál volt kimutatható csontritkulás, ami egyetlen éven belül négyszeres csonttörési kockázatot jelentett. A csontritkulás jelentősége a növekvő várható életkorral együtt nő. Becslések szerint a 60-70 évesek akár egyharmadát is érintheti valamilyen mértékben, 80 éves kor fölött pedig az arány tovább nő. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a csontritkulás a szív-érrendszeri betegségek után a második, ha ugyan nem az első helyen álló népegészségügyi probléma.
Az Nemzetközi Oszteoporózis Alapítvány (IOF) becslése szerint kontinensünkön félpercenként következik be csonttörés csontritkulás miatt. Bár kezdetben tünetmentes, ártatlan bajnak tűnik, idős korban az előrehaladott csontritkulás következményei gyakori halálokok. Az Európai Unióban a csípőtáji törések 15-30 százaléka vezet végül halálhoz, többnyire fél éven belül.
Hazánkban a lakosság érintettsége szintén 7-10 százalékra tehető, évente mintegy 15 000 combnyak- és 20 000 csukló, illetve alkartörés következik be. A változókor után minden 10 nőnek túlságosan meggyengül a csontozata. Életük során a nők 20-40 százaléka érintett valamilyen mértékben.
A gyógyításnál az oszteoporózis esetében is sokkal hatékonyabb a megelőzés. A c kalciumban és D-vitaminban bőséges táplálkozás , a beteg korához és állapotához passzoló rendszeres testmozgás csökkentheti a posztmenopauzás csontritkulás kialakulását. A csonttömeg-méréssel végzett szűréssel már akkor fel lehet fedezni a közelgő bajt, amikor az komoly panaszokat még nem okoz. Kialakult csontritkulás esetén az idejkorán megkezdett kezelés a a törések megelőzésének hatékony eszköze.
