Drága dolog szépnek lenni
A nők gyakran alaptalan kisebbrendűségi érzéseiktől vezérelve vagy pszichés okokból kifolyólag keresnek olyan fogódzkodót, ami markáns változásokat hoz életükbe. Nem kell ahhoz a vasorrú bábára vagy a kedves és jóságos, de ráncos arcú Holle anyóra hasonlítania a nőknek, hogy rosszul érezzék magukat a bőrükben, és már rohanjanak is a plasztikai sebészhez, hogy az orrukat átszabja vagy a ráncaikat kisimítsa. Manapság hazánkban is egyre népszerűbbek az esztétikai célú plasztikai műtétek. A kisebb beavatkozástól egészen a teljes fazonigazításig mindent lehet kérni, csak bírja a pénztárcánk. Az egyszerűbb szépészeti célú beavatkozást olcsóbban "megúszhatja" az ember, de a teljes "fazonigazításhoz" bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia a páciensnek, ami milliós nagyságrendet is jelenthet. A leggyakrabban végzendő beavatkozások közé sorolható a mellplasztika, a zsírleszívás, orr- és fülplasztikázás, valamint a lézeres arcfiatalító műtétek.
Érzéstelenítés érzékkel
A plasztikai sebészeti beavatkozás során egyre több érzéstelenítési eljárás közül választhatunk. Mint általában minden műtét, az esztétikai sebészeti beavatkozás is fájdalommal jár, de természetesen az eljárás jellegétől, kiterjedésétől és mélységétől függően különböző mértékű a fájdalomérzet. A páciensek fájdalomtűrő képessége sem egyenlő mértékű, sőt, igen széles skálán mozoghat. Felületi érzéstelenítésben történhetnek a bőrfelszínen végzett beavatkozások. A bőr - testtájanként változó vastagságú - szarurétege azonban a felszínre vitt érzéstelenítő folyadék felszívódását megakadályozza. Ezért vagy speciális maszkot kell alkalmazni az érzéstelenítőszer mélyebb rétegekbe történő bejuttatásához vagy injekciót. A helyesen kivitelezett injekciózás esetén a páciensnek csak az első szúrás okoz fájdalmat, mert a hatás fokozatos beálltával csak a feszítő érzést érzékeli. Ez az érzéstelenítési forma jár a legkevesebb mellékhatással, illetve nemkívánatos szövődménnyel. Nagyobb kiterjedésű műtétek esetén már nem végezhető helyi érzéstelenítés. A végtagokon végzett műtétekkor gyakori az úgynevezett vezetéses érzéstelenítés, ami azt jelenti, hogy a műtéti területtől távol, a végtag érző beidegzését ellátó idegtörzsben meggátolják az ingerület vezetését, s ezzel nagy területek fájdalomérzetét kapcsolják ki. A gerincérzéstelenítés általában az alsó végtagi traktusban, a has és a derék környékén végzendő műtéti beavatkozások esetén alkalmazható. A gerincvelőbe futó érző idegtörzsek "kiiktatásával" az összes fájdalomérzet megszüntethető. A beavatkozás alatt a páciens ébren van, de nem érez fájdalmat. A hatóanyag megszűnésével az érzések fokozatosan visszatérnek. A mellkason, az arcon végzett kiterjedtebb beavatkozások csak általános érzéstelenítésben, narkózisban végezhetők el. Másokat a tűtől való félelem terel az "altatás" felé. A bódítást gyógyszerek és altatógázok segítségével érhetjük el.
Fonalas vonalak
A sebészeti beavatkozások során létrejövő vágásokat, metszéseket öltésekkel egyesítik. Az orvosi technika fejlődése a varróanyagok minőségbeli változását sem kerüli el.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A plasztikai műtétek esetében a páciens egyik legfontosabb elvárása, hogy a beavatkozással járó sebek "feltűnés nélkül" gyógyuljanak, vagyis a maradó heg a lehető legészrevétlenebb legyen. A technika fejlettségének nagy szerepe van a hegesedés csökkentésében. A mai varróanyagokkal szemben támasztott követelmény és elvárás, hogy legyen az anyag szövetbarát, lehetőleg minél kevesebb szöveti reakciót és allergiát váltson ki. A pók hálójához hasonló vékony, finom, de ugyanakkor erős varróanyagra van szükség. Az ideális műtéti fonál olyan lenne, amely a seb gyógyulásáig tartja össze a sebet, majd ezt követően eltűnik, semmilyen káros bomlásterméket nem hagyva hátra. E követelményeknek egyetlen anyag sem felel meg minden szempontból, ezért a sebészek a különböző feladatokhoz különböző varróanyagokat használnak. A korszerű sebzáró fonalakhoz egyszer használatos tű tartozik. Ezek a fonalak a szövetek csak enyhe mértékű károsodását okozzák, mivel a fonal és a tű keresztmetszete megegyező.
Alapvetően a fonalak két nagy csoportba oszthatók. A hagyományos varratokat a sebgyógyulás után a sebből el kell távolítani. E fonalakat az jellemzi, hogy erősek és szakítószilárdságuk változatlan marad. Amíg ki nem kerülnek a testből, csak addig okozhatnak idegentest-reakciót. A korszerűbb felszívódó fonalak a szervezet saját lebontó-enzimeit felhasználva tűnnek el a szervezetből. Szakítószilárdságukat - anyaguktól függően - néhány hétig vagy hónapig tarják meg, majd fokozatosan "végtermék" nélkül lebomlanak. Használatuk során a műtétet nem követi varratszedés.
A sebgyógyulást meghatározza az alkalmazott varrattechnika is. A régen alkalmazott, úgynevezett hagyományos vagy csomós varratokat egyre ritkábban alkalmazzák, mivel a bőrszélek leszorításával a gyógyulási folyamatban a varratok feltűnő hegesedési rajzolatokat hoznak létre. A plasztikai sebészetben alkalmazott varratsor teljes egészében a bőrfelszín alatt húzódik, így a varratok eltávolítása vagy felszívódása esetén csak halvány vonalas heg marad.
"Ragaszkodó" ragasztók
A hagyományos varrat-, illetve kapocstechnika mellett egyre inkább előtérbe kerülnek a szövetragasztók. A ragasztóanyagok megjelenése nagy áttörést jelentett a műtétek elvégzésében. A ragasztóanyagnál követelmény az erős ragasztóhatás, és hogy a szövetekkel érintkezve ne váltson ki "testidegen" reakciót. A sebfelszínen a ragasztás folyamata egyszerűbb, azonban nem minden esetben alkalmazható, mivel gyengébb kötést biztosítanak. Előnyük viszont, hogy érzéstelenítés nélkül zárható a sérülés. A mélyebb szövetek ragasztása már sokkal nehezebb feladat, de a biotechnológia fejlődésével több ragasztótípus jött létre. Léteznek az ún. cianoakrilát típusú gyorsragasztók, melyek tényleg gyorsan erős, tartós kötést biztosítanak. Ezeket a szövetragasztókat a szakemberek általában bőrsebek zárására alkalmazzák. A szervezet a sérüléseket saját fehérjéi segítségével zárja össze. Ezt felismerve hozták létre a kutatók a fehérjealapú szövetragasztókat, amelyek szövetbarát, természetes ragasztók. E ragasztók a szövetek között maradnak, s lebomlásukat a szervezet lebontó enzimei végzik el. A folyamat során idegen anyag nem marad vissza, viszont a megkötési fázis hosszabb, mint a fentebb említett cianoakrilát típusú gyorsragasztóknál.
Hát én immár kit válasszak?
Az orvos és beteg közti kapcsolat bármilyen betegségről, vagy akár csak tanácsadásról van is szó, alapvetően a bizalomra épül. A plasztikai sebészhez általában olyan páciensek fordulnak, akik szeretnének kisebb-nagyobb, vélt vagy valós testi hibáikon változtatni, mert "lelki" gondot okoznak nekik. Ezért kulcsfontosságú a műtét sikeressége. Az orvossal történő megismerkedés során nem árt tisztázni, hogy a szakember rendelkezik-e plasztikai sebészeti szakképesítéssel, mióta praktizál, s nem árt "képben lennünk", hogy az adott műtéti típusban már milyen gyakorlatot szerzett, mennyire tapasztalt.
Ez is érdekelhet
Tegyük fel kérdéseinket még akkor is, ha nem túl szakszerűnek tűnnek, és nyugodtan kérdezzünk rá a tervezett beavatkozás minden részletére, hisz fontos tudnunk a műtét lehetséges szövődményeiről is. Ha módunkban áll, éljünk a komputeres tervezés lehetőségével, mely pontosabban körvonalazhatja elképzeléseinket, s lehetőség szerint a beavatkozás előtt többször is konzultáljunk orvosunkkal. E találkozások során az is kiderül, hogy orvosunk mennyire figyelmes, készséges és türelmes velünk. Jó előre tisztázni a műtét anyagi feltételeit is, hogy ne érjenek meglepetések a műtét után. A plasztikai sebészetben is igaz, hogy nem mindig legdrágább feltétlenül a legjobb, az olcsóbb sem feltétlenül rossz minőséget jelent, éppen ezért tájékozódjunk a piaci árakról. Az is segít az orvosválasztásban, ha több orvos véleményét is meghallgatjuk a kérdéses beavatkozást illetően.
Legjobban: