Mit nevezünk egyáltalán ráknak?
Az emberi szervezet mintegy 37,2 billió különálló sejtből áll. Ezek a sejtek mind jól meghatározott feladatot látnak el, majd amikor életciklusuk végére érnek vagy megsérülnek, új sejtek veszik át a helyüket. Ez a csere meglehetősen gyakori, másodpercenként több millió alkalommal zajlik le a testünkben. Ideális esetben a rendszer az elképesztő volumen ellenére is zökkenőmentesen üzemel, ugyanakkor akár spontán módon, akár környezeti hatásra bármikor felléphetnek olyan genetikai mutációk, amelyek megváltoztatják egy-egy adott sejt viselkedését. Ennek hatására a sejt rendellenes növekedésnek és osztódásnak indul, miközben fokozatosan kiszorítja helyükről az egészséges sejteket, ellehetetlenítve azok működését.
Ilyen jellegű mutáció bárhol jelentkezhet a szervezetben. Kiindulhat például belső szervekből, csontokból vagy vérsejtekből is, hogy aztán egy rosszindulatú daganattá, tumorrá összeállva terjeszkedni kezdjen, idővel akár a test más pontjaira is átterjedve. Mindebből logikusan következik, hogy a rák kapcsán nem egyetlen önálló betegségről beszélhetünk, hanem a kiindulási ponttól függően számos típusát különböztetjük meg. Egyes kórképek gyorsabban, mások lassabban fejlődnek, ráadásul akadnak olyan rákbetegségek, amelyek nem is alkotnak tumort. Ez a sokszínűség egyebek mellett a kezelési lehetőségeket és gyógyulási esélyeket is nagyban befolyásolja.
Honnan ered a rák szó?
Ma már tehát tudjuk, hogy a rák genetikai eredetű megbetegedés, nem volt ez azonban mindig így. Az ókori egyiptomiak például úgy hitték, isteneik akarata a betegség, míg az orvostudomány megalapítójaként ismert, időszámításunk előtt a 5-4. században élt görög Hippokratész négy testnedvről szóló elmélete alapján igyekezett magyarázatot adni a problémára. E négy nedv közé a vért, a nyákot, a sárga és a fekete epét sorolta, a rákért pedig utóbbi felszaporodását tette felelőssé. A tézist később a rómaiak is átvették, és sokáig tartotta is magát a köztudatban. Maga a rák kifejezés szintén Hippokratésztől származik, aki a fekélyesedést kiváltó tumorokra a karcinóma, a fekélyt nem okozó tumorokra pedig a karcinosz szót használta. Mindkettő a rák szó görög megfelelőjéből ered, mivel a tumorok képe hasonlít az ízeltlábú alakjára: egy nagyobb központi gócból nyúlványok indulnak ki különböző irányokba, ahogy az állat testéből nyúlnak ki a lábai és az ollói.
Az 1600-as évek végén két német orvos-kémikus, Friedrich Hoffmann és Georg Ernst Stahl állt elő egy új teóriával, miszerint a rák a testben keringő nyirok erjedéséből és degenerációjából ered, ami által megváltozik annak sűrűsége, savassága és lúgossága. A testnedveken alapuló elméleteket aztán az optikai vizsgálati módszerek fejlődésével egy német patológus, Johannes Peter Müller cáfolta meg a 19. század harmincas éveiben. Bebizonyította, hogy a rákos elváltozások sejtekből épülnek fel, nem nyirokból, illetve arra is rájött, hogy a tumorok nem normál sejtekből állnak. Úgy gondolta viszont, hogy a ráksejtek a normál szövetek között elszórtan elhelyezkedő alapító sejtekből, úgynevezett blasztémákból fejlődnek ki. A feltevést később Müller egyik tanítványa, Rudolph Virchow pontosította, aki kimutatta, hogy a rákos sejtek is egészséges sejtekből származnak.
Virchow úgy gondolta, a rosszindulatú elváltozást krónikus irritáció váltja ki, az áttétek képződéséről pedig úgy tartotta, azok egy folyadék közvetítésével terjednek a szervezetben. Az 1860-as években egy müncheni születésű német sebész, Karl Thiersch mutatta ki, hogy az áttétes rák valójában nem egy folyadékból, hanem a ráksejtek terjedéséből ered. Végeredményben tehát egyetlen évszázad leforgása alatt a nyirok és blasztéma tézist felváltotta a modern sejtalapú teória.
Úgy hitték, a rák fertőző
Érdekesség, hogy a 17. század közepén napvilágot látott egy feltevés, miszerint a rák fertőző. Az elgondolás két holland tudóstól, Zacutus Lusitanitól és Nicholas Tulptól származott, akik mindezt az azonos háztartásban élő nők körében fellépő mellrákkal kapcsolatos feljegyzéseikre alapozták. Úgy tartották, a fertőzés terjedésének megelőzése érdekében ajánlott elkülöníteni a betegeket, lehetőség szerint távol a városok lakosságától. Az első franciaországi rákbetegeket gyógyító kórházat ki is telepítették Reims városából 1779-ben, mert az emberek féltek, hogy a betegség végigsöpör az egész településen. Ma már persze ismert, hogy a rák nem terjed emberről emberre, ezzel együtt valóban léteznek olyan fertőző kórokozók, amelyek fokozzák egyes rosszindulatú daganatos kórképek kialakulásának kockázatát.
Ami általában véve a kiváltó okokat illeti, Virchow krónikus irritációról szóló elmélete után a századfordulóra a szintén német Hugo Ribbert feltevése vált meghatározóvá az orvostudományban. Ő úgy vélte, hogy a rák fizikai sérülések, traumák hatására jön létre, dacára annak, hogy ezt állatkísérletekben nem sikerült igazolni. A 20. század felfedezéseinek köszönhetően immár tudjuk, hogy valójában számos kémiai, fizikai és biológiai tényező szerepet játszhat a rákbetegségek fellépésében. Ezeket összefoglaló néven karcinogéneknek nevezzük. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) jelenleg 120 igazolt karcinogént tart számon, valamint 82 valószínű és 311 lehetséges rákkeltő tényezőt.
Mit jelent a rák manapság?
A WHO adatai szerint a 2018-as évben több mint 18 millió új rákos megbetegedést diagnosztizáltak világszerte, és mintegy 9,5 millióan veszítették életüket ilyen kórképek következtében. Magyarországon a 70 ezer újonnan felfedezett esethez 33 ezer haláleset társult tavaly. A hazai férfiak körében 40,3, a nőknél 31,1 százalékos a kockázat, hogy 75 éves kor előtt valamilyen rák támadja a szervezetüket, ami jelentősen meghaladja a 22,4 és 18,3 százalékos globális átlagot. Az elhalálozások több mint egynegyedéért a tüdőrák, 15 százalékáért a vastagbél- és végbélrák felelős itthon, míg a mell-, hasnyálmirigy-, gyomor- és prosztatarák együttesen mintegy hétezer életet követelt az elmúlt évben.
Európában minden negyedik haláleset valamilyen rák számlájára írható. Miközben tehát az orvostudomány egyre részletesebb információkkal rendelkezik a probléma hátterében húzódó kórfolyamatokról, ezáltal pedig egyre specifikusabb és hatékonyabb terápiás eszközöket tud alkalmazni, a betegségkör továbbra is rengeteg áldozatot szed évről évre. Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy a WHO szerint a megbetegedések 30-50 százaléka megelőzhető lenne a rendelkezésre álló ismereteink alapján. Gyakorlati oldalról nézve a prevenció az egyén szintjén az olyan káros szokások kerülését foglalja magában, mint a dohányzás és az alkoholfogyasztás, továbbá elengedhetetlen a kellő fizikai aktivitás fenntartása, az egészséges testsúly megőrzése, illetve az ajánlott szűréseken való rendszeres részvétel.
Felhasznált források:
- Bianconi E., Piovesan A., Facchin F., Beraudi A., Casadei R., Frabetti F., Vitale L., Pelleri MC., Tassani S,. Piva F., Perez-Amodio S., Strippoli P., Canaider S.: An estimation of the number of cells in the human body
- whoami.sciencemuseum.org.uk
- American Cancer Society: What Is Cancer?
- American Cancer Society: The History of Cancer
- Ronald T. Javier; Janet S. Butel: The History of Tumor Virology
- monographs.iarc.fr
- gco.iarc.fr
- who.int
Legjobban: