A sétának nincs mellékhatása
A kutatást vezető dr. Thomas Yates, a Leicester Egyetem Diabétesz Kutató Egységének munkatársa hozzátette, ha a fenti mennyiség dupláját mozogjuk, vagyis 4000 lépésre emeljük a napi adagunkat - ami nagyjából 40 percnyi sétának felel meg - akkor már 16-20 százalékkal csökkenthetjük a szív- és érrendszeri megbetegedések előfordulásának esélyét, és ezzel már ugyanazt az eredményt érjük el, mintha sztatinokat szednénk.
Ugyanakkor, míg a gyógyszereknek köztudottan különféle mellékhatásai lehetnek, ráadásul csak a koleszterinszintre van jótékony hatással , addig a sétálásnál semmilyen mellékhatástól nem kell félni, és egyéb területeken is javulásra számíthatunk.
Napi pár lépéssel több is elegendő
A vizsgálat ideje alatt összesen 531 ilyen jellegű megbetegedés fordult elő, és az adatok alapján kiderült, hogy akik a vizsgálat kezdetekor többet gyalogoltak, azoknál kisebb volt a betegségek kockázata, akik pedig a vizsgálat egy éve alatt is végig ugyanígy folytatták a napi szintű gyaloglást, azoknál a kockázat mértéke még tovább csökkent.
Amint azt dr. Yates kifejtette, a vizsgálatuk nagyon jó bizonyíték arra nézve, hogy a fizikai aktivitás növelésére már napi pár lépéssel több megtétele is elegendő, ezzel azonban már jelentősen csökkenthetjük a szív- és érrendszeri megbetegedések, például a szívroham és a stroke kockázatát .